Foci

Thomas Doll szerint nem rossz ez a soványka 1-1

Tipikusan olyan meccs volt, mint amilyen egy szezon első találkozója szokott lenni. Voltak apró hibáink. Az egyik ahhoz vezetett, hogy a Partizani megszerezte a vezetést. Nagy védelmi hibát ejtettünk, ilyen gól ötvenből egyszer jön össze. Böde azonban gyönyörű gólt szerzett egy tudatos, szépen felépített támadás végén, és ez a mostani nem is számít rossz eredménynek. Nem lepett meg minket a Partizani játéka, tudtuk, hogy vannak gyors játékosaik. Fontos volt, hogy a csapat nem ijedt meg egy nullánál, mentálisan erős volt, fel tudott állni, és kiegyenlített. A visszavágón stabilabbak, magabiztosabbak leszünk. Ha a budapesti összecsapáson nem hibázunk ennyit, továbbjutunk

– nyilatkozta a fradi.hu-nak a Ferencváros német edzője, azt követően, hogy szerdán csapata idegenben játszott 1-1-es döntetlent az albán Partizani Tirana ellen a Bajnokok Ligája selejtezőinek második fordulójában.

A találkozó egészen káprázatos egyenlítő gólját a 66. percben csereként beálló Böde Dániel szerezte.

Eközben az albán sajtó sajnálja az elszalasztott lehetőséget, lévén úgy látták, ez a Fradi nem volt annyira erős, mint amit a neve alapján gondoltak.

A Fradi csak egyszer, egy jobboldali akcióból tudta a Partizani védők fegyelmezetlenségét. Az eredmény a Ferencvárosnak jobb, mivel a visszavágón egy gól nélküli döntetlennel is tovább juthat.

– írt az albeu.com.

GazetaShqip.com pedig úgy értékelt, bár továbbra is a Fradi az esélyesebb az első meccsen mutatott játék alapján a Partizani többet érdemelt volna.

Bajnokok Ligája-selejtező, második fordulón első mérkőzés:

Partizani – Ferencváros 1-1 (0-0)
G: Fili 47. illete Böde 71.

Elbasan. V: Millot (francia)
Partizani: Hoxha – Kalari, Ibrahimi, Krasniqi, Arapi – Ramadani, Vila, Trashi, Torassa, Batha – Fili
FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Gera, Pintér Á. – Lovrencsics, Nagy D., Radó – Djuricin

További mérkőzések:

Zalgiris Vilnius (litván)-Asztana (kazah) 0-0
Rosenborg (norvég)-IFK Norrköping (svéd) 3-1 (0-0)
Ludogorec (bolgár)-Mladoszt Podgorica (montenegrói) 2-0 (0-0)
Crusaders (északír)-FC Köbenhavn (dán) 0-3 (0-2)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Trencín (szlovák) 3-4 (2-4)
Dundalk (ír)-FH (izlandi) 1-1 (0-0)

kedden játszották:

Red Bull Salzburg (osztrák)-Liepaja (lett) 1-0 (0-0)
Vardar Szkopje (macedón)-Dinamo Zagreb (horvát) 1-2 (0-2)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Sheriff (moldovai) 3-2 (1-1)
BATE Boriszov (fehérorosz)-SJK (finn) 2-0 (1-0)
Lincoln Red Imps (gibraltári)-Celtic (skót) 1-0 (0-0)
The New Saints (walesi)-APOEL (ciprusi) 0-0
Valletta (máltai)-Crvena zvezda (szerb) 1-2 (1-0)
Zrinjski Mostar (bosnyák)-Legia Warszawa (lengyel) 1-1 (0-0)
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Alashkert (örmény) 2-0 (0-0)
Qarabag (azeri)-F91 Dudelange (luxemburgi) 2-0 (2-0)

A visszavágókat a jövő héten rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik