A corleonei születésű, 83 éves Bernardo Provenzano egy milánói kórházban hunyt el.
Az 1993 és 2006 között keresztapaként, olaszul a főnökök főnökeként ismert Provenzano 1993-ban lett a Cosa Nostra bűnszövetkezet főnöke, elődje, Toto Riina letartóztatásával.
Az 1933-ban született keresztapa már fiatalkorában belépett a maffiába. Bár Corleonéban született, de nem a corleonei család fejéhez, Michele Navarrához, hanem ellenfeléhez, Luciano Liggióhoz volt hűséges, aki az 1950-es végén vette át a maffia vezetését Navarra meggyilkolásával. A hatalomátvételt Provenzano is segítette, egyike volt a Navarrán rajtaütő fegyvereseknek.
A főnökök főnöke ellen 1963-ban adtak ki körözést az olasz hatóságok, miután a bérgyilkosként is tevékenykedő Provenzanónak nem sikerült megölnie a már kései Navarra egyik emberét. A szicíliai csendőrség viszont akkor próbált utána eredni Provenzanónak, amikor már nyoma veszett.
A hatóságokat végül azok a levélkék, valamint két csomag vezette nyomra 43 év után, amelyeket Provenzano felesége küldött rejtőzködő férjének egymást váltó futárokkal. Ez utóbbiaknak stafétája rendszeresen Corleano körzetében ért véget.
Provenzanót háromszoros életfogytiglanra ítélték, eleinte kiemelt biztonságú olasz börtönökben töltötte büntetését. Az idős maffiavezér állapota ugyanakkor fokozatosan romlott, 2011-ben rákkal diagnosztizálták, és büntetése alatt többször öngyilkosságot kísérelt meg. (MTI)