Gazdaság

AFP: komoly kihívás lehet a magyar kormánynak a munkaerőhiány

A bevándorlásellenes retorikával sok lehetőséget elvágtak, a népesség növelésére és a külföldön dolgozók hazacsábítására vonatkozó tervek pedig sikertelenek.

Néhány napja arról írt az amerikai Washington Post, hogy a bevándorlásellenes magyar kormány azt fontolgatja, hogy vendégmunkásokat csábít az országba, mivel a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint 250 ezer munkavállaló hiányzik az országból.

Szerdán a francia AFP hírügynökség arról számolt be, hogy Orbán Viktor kormányának fejfájást okozhat, hogyan kezelje a munkaerőhiányt anélkül, hogy tömegesen kelljen külföldieket hozni az országba. Emlékeztetnek: 2008 óta 400 ezren, az elmúlt harmincöt évben összesen 850 ezren hagyták el Magyarországot. Ráadásul az 1980-as évek óta nagyon alacsonyra csökkent a születésszám, és már tízmillió alatt van a népesség.

A hírügynökség megszólaltatott egy Írországba készülő gyömrői családot. A 32 éves Rita azt mondta: már vannak ott barátai, és sok lehetőség várja azokat, akik dolgozni szeretnének.

Kitértek arra is, hogy a konzervatív Orbán, aki maga is ötgyermekes apa, a gyermekvállalás ösztönzésével és a külföldön dolgozók hazacsábításával szeretné kezelni a helyzetet. Ugyanakkor csak 105 ember élt azzal a lehetőséggel, amelynek keretében a visszatérők háromezer eurós juttatás mellett segítséget kapnak a munka- és lakáskeresésben. Említik a családi otthonteremtési kedvezményt is, amellyel már több mint 12 500-an éltek.

A Népességtudományi Kutatóintézet vezetője szerint ennél több eszköz is a kormány rendelkezésére áll, de hosszú távon nehézségekbe ütközik a népesség növelése. Az 1970-75-ös generáció lassan már túl idős lesz a gyermekvállaláshoz, az utánuk jövő generációk pedig kevéssé aktívak e téren.

Azok után nagyon nehéz lenne politikailag megmagyarázni, hogy bevándorlókkal pótolják a hiányzó munkaerőt, hogy tavaly a kormány körbeplakátolta az oszlopokat azzal, hogy a külföldiek nem vehetik el a magyarok munkáját. A miniszterelnöknek is szilárd álláspontja, hogy ilyen módon nem lehet kompenzálni a munkaerőhiányt.

Hasonló megoldás ugyanakkor elképzelhető, mint amit Lengyelország alkalmaz: ott nagyjából egymillió ukrajnai vendégmunkás dolgozik – mutat rá az AFP.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik