Közélet

Tagadta a szexuális visszaélést a mátrafüredi tanár

A rendőrök szerint a pedagógus azt kérte, feltűnés nélkül távozhasson az iskolából. Az mondta, nem vetkőztette, nem érintette meg és nem simogatta a diákokat, de amikor rátértek a részletekre, ideges lett.

Szűcs Ferenc őrnagy, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője a Zsarumagazinnak összegezte a vallomásokat, amelyről a heol.hu is beszámolt. E szerint erőszak, nemi érintkezés nem történt, a tanúk állítása szerint szexuális tartalmú beszélgetéseket kezdeményezett a tanár a fiú tanulókkal, és előfordult, hogy hozzájuk ért.

Volt, akinek lehúzta az alsóját, hogy mutassa meg a nemi szervét, vagy arra bíztatta a diákokat, mérjék össze férfiasságukat. Egy táborozáson együtt italozott, zuhanyzott a fiúkkal, és elhangzottak kétértelmű kijelentések. A kihallgatások megerősítették a bűncselekmény gyanúját – mondta Szűcs Zoltán.

A rendőrség a tanárnál lefoglalt adathordozókon még vizsgálja, tartalmaznak-e azok szexuális tartalmú feljegyzéseket, videókat, illetve fényképfelvételeket. Az őrnagy szerinte nem valószínű, hogy az eljárás során meghallgatott diákok összebeszéltek a tanáruk ellen, mert többen közülük már nem a szakiskola tanulói és nem is helyi lakosok.

Az iskola igazgatója szerint a pedagógus már nem dolgozik az iskolában, kihallgatása után őrizetbe vette a rendőrség, kezdeményezték előzetes letartóztatását, de a bíróság elutasította az ügyészség indítványát, így a gyanúsított szabadlábon védekezik.

Ahogy korábban írtuk, P. Sándor ellen a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola vezetője tett feljelentést, azt követően, hogy a diákoktól tudomást szerzett arról, hogy az oktató szexuálisan zaklatta főként a fiú diákokat. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik