Belföld

43 kollégáját jelentette fel a volt bajai iskolaigazgató

Becsületsértés miatt 43 kollégáját jelentette fel a Bajai Járásbíróságon Királyné Koszter Mária, a bajai Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium volt igazgatója, írja a Nol.hu.

Az iskolában az egyik kilencedik osztály egy részében megtartották a tantárgyfelosztásban szereplő órákat, a másikban nem mindegyiket. Aztán egy feljelentés után a rendőrség megállapította, hogy ott is adtak osztályzatokat, ahol nem tartottak órákat. Az elmaradt órákat beírták az osztálynaplóba, de a félévi értesítőből már kimaradt.

A kérdés az, hogy az osztályfőnök, aki a fiktív osztályzatokat beírta a naplóba, magától tette ezt, vagy utasításra?

A Klikk is vizsgálatot indított egyébként az ügyben.

Királyné Koszter Mária először tagadta a vádakat, sőt, szóbeli figyelmeztetést adott fegyelmi büntetésként az osztályfőnöknek, a vizsgálat során viszont az derült ki, nem csak tudott az igazgató a hamisításról, hanem ő adott rá utasítást.

Közokirat hamisításról nem lehet szó, hiszen ez magánokirat, állapították meg a nyomozók. A nyomozást lezáró rendőrségi határozatban ez van:

Az igaz, hogy a magánokirat tartalmát meghamisították, ám a rendőrség szerint nem használták azt fel: a fiktív érdemjegyeket nem vezették át a tanulók értesítőibe és az ösztöndíj alapját képező statisztikába. Az elmaradt órákat megtartották a következő félévben, tehát sem jogtalan előnyben nem részesült senki, és jogtalan hátrány sem ért senkit. Vagyis, a naplóhamisítás büntetőjogi szempontból releváns következményekkel nem bír.

A Klikk megszavaztatta a tanárokat, hogy alkalmasnak tartják-e az igazgatót. Nem tartották annak, leszavazták, majd el is mozdították tisztségéből. A lap szerint

a volt igazgató most feljelentette 43 kollégáját a Bajai Járásbíróságon, mivel azt állították: sem szakmailag, sem emberileg nem alkalmas az intézmény vezetésére.

Mivel időközben a szakiskolák a Kliktől a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerültek, alperesként mások mellett megnevezte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik