Foci

Viharos meccsen hajrázta le az U21-es csapatot a ligaválogatott

Esővel és széllel nehezített meccset vívott az U21-es és a ligaválogatott Telkiben, a "nagyok" Dudás Ádám 90. percben lőtt büntetőgóljával nyertek.

 

A ligaválogatottat vezénylő Egervári Sándor és az U21-esek szövetségi edzője, Róth Antal számos játékosnak adott lehetőséget a bizonyításra a telki edzőközpontban megrendezett mérkőzésen.

Az első félidőben az egyre baljósabb égbolt alatt a korosztályos csapat jól tartotta magát a ligaválogatottal szemben, a fiatalkoktól Tischler Patrik hagyott ki egy nagy ziccert, a másik csapat (amelyben honosítása után először lehetőséget kapott Nikolics Nemanja) főleg Dudás Ádám pontrúgásai révén veszélyeztetett.

A szünetet rövid zápor zavarta meg, a második félidőben legfontosabb eseménye a mindkét oldalon lezajlott tömeges csere volt, illetve a visszatérő égi áldás. Akadtak olyanok is, akiket lecserélésük után újra bevetettek a felkészülési mérkőzésen.

A mérkőzés döntő pillanata az utolsó percben érkezett el, amikor az U21-esek kapusa, Jova Levente, a PMFC csatára, Horváth Zsolt elől a vizes füvön késve próbált meg tisztázni, a megítélt büntetőt Dudás a kapu jobb oldalába lőtte. A játékvezető szinte azonnal le is fújta a meccset, amelyet a ligaválogatott 1-0-ra megnyert az U21-es csapat ellen.

A lefújás után a két tréner nyilatkozott a Sport24-nek:

Egervári Sándor, a ligaválogatott szövetségi kapitánya: 
“Mindkét csapatban akadtak figyelemreméltó teljesítmények. Terveink szerint május 9-én a ligaválogatott nemzetközi meccset játszik, lehet, hogy az U21-esekkel kiegészülve”.

Róth Antal, az U21-esek szövetségi edzője:
“A mérkőzés  kiválóan szolgálta a célt, hogy az itthon játszó tehetségek bizonyítási lehetőséghez jussanak. Az utánpótlás csapat az első félidőben szervezetten játszott, tökéletes volt az összhang a támadók és a védelem között, így a magyar élvonal két mehtaározó csatára, Nikolics és Lencse nem kapott labdát. A szünet után ez az egység megszűnt, a hajrában pedig gólt kaptunk.
Ami a folytatást illeti, júniusban két fontos Eb-selejtező vár ránk az olaszok és a törökök ellen”.

Eredmény – Felkészülési mérkőzés, Telki

Ligaválogatott – U21-es válogatott 1-0 (0-0)
Gólszerző: Dudás Ádám (90., 11-esből)

Ligaválogatott: Csernyánszki (Rózsa, 46.) – Kulcsár, Lipták (Szabó, 46.), Balogh (Debreceni, 46.), Mohl – Dudás (Bartha, 46.), Egerszegi (Balogh, 75.), Józsi, Halmosi (Dudás, 70.) – Lencse (Hrepka, 46.), Nikolic (Horváth, 46.).

U21-es válogatott, 1. félidő: Dibusz – Preklet, Litauszki, Kálnoki Kis, Sváb – Gosztonyi, Windecker, Fiola – Kovács, Tischler, Balogh B.
2. félidő: Jova – Nagy P., Eppel, Fodor, Jánvári – Balázs, Hidi, Bertus – Haraszti, Beliczky, Ugrai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik