Belföld

Népszabadság: Simicska ősztől bele fog állni a Vona-projektbe

Nagyon úgy tűnik, hogy Lajos ősztől bele fog állni a Vona-projektbe, mondta a Népszabadságnak Simicska egyik közeli munkatársa.

Azt írják, a választásig hátralévő két évben valamilyen formában a Jobbikot fogják segíteni. Simicska munkatársai szerint arról van szó, hogy a miniszterelnökkel az egykori fideszes pártpénztárnok politikai ellensúlyt szeretne képezni, és erre a Jobbiknál alkalmasabbat nem lát a pályán.

Viktorral szembeni haragja semennyit nem enyhült az elmúlt évben,

mondta egy ismerőse.

De állítólag nem csak ez vezérli, hanem az is, hogy attól tart, ha 2018-ig nem sikerül a kormány hatalmát gyengíteni, akkor a társadalom beletörődik a helyzetbe, az autonóm gazdasági szereplők maradéka is beáll a sorba, végül az ő hadállásai is összeomlanak.

Vona Gábor ebben az interjúban, ezt mondta Simicskáról:

Fura dolog Simicska Lajossal találkozni, nem? Hosszú éveken át olyan volt, mint Voldemort, akiről mindenki beszél, de még senki nem látta, sőt sokáig még a nevét sem merte kimondani ember fia. És egyszer csak ott ül melletted. És beszélgettek egymással teljesen normális hangnemben. Szürreális.

A lap azt írja, Simicska érdekeltségébe tartozó média egyre barátságosabb a Jobbikkal: bármit lép a kormány, elsőnek a párt tisztségviselőit reagáltatják, a „kellemetlenkedő” kérdések pedig megritkultak.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik