Közélet

Két év börtön két tyúkért a nagykereki tolvajnak

A szárnyasokat bár levágva, de visszakapta az idős asszony. A szomszéd fagyasztójában találtak rájuk a rendőrök.

Két évet kell börtönben töltenie annak a nagykereki férfinak, aki egy 83 éves asszony udvarából lopott el két tyúkot – így döntött gyorsított eljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság. A vádlott 2014. múl kedden, a késő esti órákban elvágta a szántóföld felőli kertkaput rögzítő kötelet, így jutott be idős, egyedül élő szomszédjának udvarára. A hátsó részen a tyúkólat csak egy tolózár védte, így könnyedén ki tudta onnan venni a 3-4 kilogramm súlyú tszárnyasokat. Kifelé menet rövidebb utat választott, közvetlenül a kerítésen átmászva tért haza zsákmányaival együtt.

Az asszonynak másnap kora reggel tűnt fel, hogy eltűntek a tyúkjai, amiket azonban már csak megpucolt és lefagyasztott állapotban találtak meg a rendőrök a szomszéd fagyasztójában, kára így megtérült. A férfi beismerő vallomást tett és a bizonyítékok is elégségesek voltak, így nyílt lehetőség a bíróság elé állításra.

A Berettyóújfalui Járásbíróság szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a tolvajt és egy évre a közügyektől is eltiltotta. Miután azonban a lopást felfüggesztett szabadságvesztés ideje alatt követte el, most két korábbi börtönbüntetését is le kell töltenie. 2014 februárjában ugyanis öt hónap börtönt szabott ki rá a bíróság ittas járművezetés miatt, melyet két év próbaidőre felfüggesztettek. Idén májusban pedig súlyos testi sértés bűntette miatt kapott újabb tíz hónapot, szintén két évre felfüggesztve. Most ezeket a hónapokat is le kell ülnie, így a tyúktolvaj mindezek fényében összességében 25 hónapot tölthet a börtönben. Útja a tárgyalóteremből egyenesen oda vezetett – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék.

A bíró az ítélet kihirdetésekor hangsúlyozta: a cselekmény viszonylag kisebb tárgyi súlya ellenére a vádlott előélete mellett a büntetést az is indokolta, hogy nagymértékben elszaporodott az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik