Belföld

Hűtőgépcsere-program: nehéz helyzetben vannak a nyugdíjasok

Gyors rajtot kell venniük a pályázóknak, mert pillanatok alatt elfogy a pénz, ráadásul méretes bürokratikus akadályokat is át kell ugrani. Maximum 45 ezer forintért.

Július 4-én, azaz ma reggel 8 órakor, az Otthon Melege Program keretében elstartolt a sokak által várt hőtőgépcsere-program, nem sokkal 13 óra előtt pedig már arról kaptunk közleményt, hogy közel 3000-en jelentkeztek az észak-alföldi régióra (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) meghirdetett pénzosztásra, így a forrás kimerülése miatt felfüggesztik a pályáztatást.

A háztartási nagygép-korszerűsítésre első körben 500 milliós keretet szabott meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ám ezt várhatóan bővítik majd, ahogyan megtörtént ez korábban is. A forrás elosztása arányosan történik, erre a három megyére például kicsivel több, mint 75 millió forint jut.

Nagycsaládosok, nyugdíjasok, elő a szkennerrel!

A lakossági pályázaton elvileg bárki részt vehet, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok azonban már ma benyújthatták igényüket, a többiek viszont csak két nappal később, így nekik szinte csak elvi esélyük van a vissza nem térítendő támogatás megszerzésére. Személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjére lehet támogatást kérni, a támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka, összege

  • A+ energiaosztályú berendezésnél legfeljebb 25 ezer forint
  • A++ energiaosztályúnál maximum  35 ezer forint
  • A+++ energiaosztályúnál pedig maximum 45 ezer forint.

Szó sincsen arról, hogy a nagycsaládos vagy nyugdíjas állampolgár egy új hűtő blokkjával elsétál egy kormányablakhoz és visszaigényli a pár tízezer forintot.

Pályázni csak online, az ügyfélkapun keresztül lehet, így mielőtt bárki is eljátszik a gondolattal, hogy elfogadja a tálcán felkínált pénzt, ügyfélkapus azonosítót kell regisztrálni, ezt pedig csak személyesen, kormányablaknál vagy okmányirodában lehet megtenni. (Ideiglenes ügyfélkapu nem elég!).

Még az ügyfélkapus belépés után is érheti meglepetés azokat, akik kevésbé járatosak az online-ügyintézésben: a pályázathoz a mellékleteket – így különböző személyes okmányok (régi típusú személyi igazolvány, lakcímkártya, adóigazolvány vagy NAV-igazolás, nyugdíjas igazolvány, nyugdíjas törzsszám , családi pótlék összegét igazoló dokumentum) szkennelt vagy fotózott képét – is online kell csatolni. Kis könnyítés, hogy saját ügyfélkapus regisztrációnkkal mások pályázatát is beadhatjuk, így ha történetesen nagymamánk vagy a szomszéd bácsi megkér minket, hogy segítsünk, gond nélkül megtehetjük. A honlapon, jól látható helyen van meghatalmazás-minta, amit kinyomtatva, kitöltve majd beszkennelve érkeztethetünk. Mivel a pályázattal kifejezetten a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat szeretnék segíteni, nem tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak az elektronikus ügyintézés, amiben az idősek általában kevésbé járatosak. (De nem csak ők: íme egy cikk arról, hogy mennyire gyerekcipőben jár még az internethasználat Magyarországon.)

Az Otthon Melege Programot korábban sok kritika érte a pályázati rendszer túlzott tagoltsága, átláthatatlansága miatt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pályázati felület sokkal felhasználóbarátabb lett, átláthatatlanságra sem lehet panaszkodni.

A mellékletek csatolására pedig a pályázat benyújtásától számítva 5 napot adnak, így ha a kitöltéssel nincs gond, az online papírmunka kiszervezését még el lehet intézni – mondjuk az unoka bevonásával.

Ez fogad minket, ha belépünk az ügyfélkapuval:

Kép: nfsi.hu
Kép: hgcs-2016.nfsi.hu/palyazat

Nem kívánságműsor!

További kritikaként szokták említeni, hogy a hűtő- és fagyasztógépeket egy adott listáról lehet kiválasztani és csak bizonyos üzletekben lehet megvásárolni, így az egyéni – mondjuk méretbeli – igényeket nem igazán tudja kiszolgálni a rendszer. A készülékcserével minimum 10 százalékos energia, vagy minimum 20 kg/év szén-dioxid megtakarítást kell elérni. A megtakarítási adatokkal azonban nem a pályázónak kell matekoznia, ezt a pályázati portál automatikusan kiszámítja a leadni kívánt háztartási készülék és a kiválasztott, megvásárolandó készülék adatai alapján. A tökéletes hűtő kiválasztásához itt szedtük össze a legfontosabb szempontokat.

A pályázati pénzek learatására tehát idejekorán fel kell készülni, a pályázati időszak kezdetekor oda kell ülni a gép elé és jó sprinter módjára kell nyomogatni a billentyűket.

A következő lépésben a Dél-Alföld kerül sorra, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék nyugdíjasai és nagycsaládosai július 11-én reggel 8 órától versenghetnek a hűtőtámogatásért. Minden régióra érvényes, hogy a kiemelt csoportok hamarabb pályázhatnak, a többieket pedig nem szeretnénk hamis reményekkel félrevezetni, ez most valószínűleg nem az ő nagy lehetőségük.

A hűtőgépcsere-program tehát kicsit egyszerűbben, de még mindig nem teljesen a magyar adottságokra hangolva folytatódik. Ezeket a dátumokat kell megjegyezni:

  • Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye): nyugdíjas, nagycsaládos magánszemélyek: 2016.07.11., további magánszemélyek esetében: 2016.07.13.
  • Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye): nyugdíjas, nagycsaládos magánszemélyek: 2016.07.12., további magánszemélyek esetében: 2016.07.14.
  • Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye): nyugdíjas, nagycsaládos magánszemélyek: 2016.07.18., további magánszemélyek esetében: 2016.07.20.
  • Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna megye): nyugdíjas, nagycsaládos magánszemélyek: 2016.07.19., további magánszemélyek esetében: 2016.07.21.
  • Közép-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém): nyugdíjas, nagycsaládos magánszemélyek: 2016.07.25., további magánszemélyek esetében: 2016.07.27.
  • Közép-Magyarország (Pest megye, Budapest): nyugdíjas, nagycsaládos magánszemélyek: 2016.07.26., további magánszemélyek esetében: 2016.07.28.

Kérdéseinkkel megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, válaszaikkal bővítjük cikkünket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik