Tech

Megsértődött a férfi, aki nem házasodhat össze a számítógépével

Pedig tényleg azt hitte, hogy majd kap erre engedélyt, aztán nem kapott. Kegyetlen a világ.

A Utah államban lakó Chris Sevier jogi útra terelte élete legnagyobb panaszát. Hősünk ugyanis korábban kérvényt adott be a megyei bíróságra, mely szerint házasságot szeretne közni saját számítógépével. A kérvényt visszautasították, Sevier pedig úgy vélte, ezzel megsértették személyiségi jogait, ezért most pereskedne.

A bíróságon az üggyel foglalkozó Bryan Thompson egész nyugodtan fogadta a dolgot.

Manapság, egy ilyen korban már semmi sem lep meg. Jó régóta vagyok ebben a munkakörben, sok mindenfélét láttam már, de mindig csak annyit mondtam: elnézést, de jogilag ezt nem tehetem meg.

Sevier mindenesetre Thompson melett a Utah-i kormányzót, Gary Herbertet és az állami főügyészt, Sean Reyest is megnevezi a vádiratban, mint az elutasításért és a méltatlan bánásmódért felelős személyeket. Szerinte ha az már teljesen legálisnak számít, hogy azonos nemű párok házasságra lépjenek, akkor bizony a házasságnak minden más formáját is legalizálni kellene. Na, és itt szép lassan ki is derül, mi ez az egész:

egy nagyszabású, konzervatív trollkodás.

Sevier ugyanis arra hivatkozik, hogy a Bibliában semmi nem utal arra, hogy azonos nemű párok is házasodhatnának, márpedig a törvény a Bibliára épül, és mégis megenged ilyesmit. Akkor pedig legyen még nagyobb a káosz, hadd házasodjon bárki bárkivel, sőt bármivel.

ember-szamitogep-hazassag-02

Amikor egy interjúban megkérdezték a fiatalembert, hogy vajon szexuálisan is vonzódik-e a számítógépéhez, ő azt válaszolta, hogy ebben a modern világban bárki felé érezhet vágyat, akivel lelkileg összekapcsolódik. Végül kijelentette: ha a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezi az azonos nemű párok házasságának lehetőségét, ő is elveti a számítógéppel tervezett egybekelését.

Pedig talán tényleg az lehetne a legjobb büntetés számára, ha a bíróság komolyan engedélyezné a trollkodásból fakadó tervét, és mehetne az oltár elé a géppel, hogy aztán a nászéjszakán egy kívánatos USB porttal kelljen szembenéznie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik