Élet-Stílus

Minden nap levelet ír elhunyt feleségének a 70 éves férfi

A kínai férfi így próbálja enyhíteni a négy éve meghalt nő elvesztése miatt érzett szomorúságát.

“Csak akkor tudatosult bennem, hogy milyen sok mondanivalóm van neki, miután meghalt” – mondta el a kínai sajtónak a Ningbo városában élő férfi, aki felesége 2012-es halála óta minden egyes nap levelet ír elhunyt nejének. A hetvenéves férfi a beszámolók szerint eleinte napi ezer szót írt, de ahogy telt az idő, egyre hosszabbak és hosszabbak lettek a  levelek. És mostanra már több mint 1,5 millió szót írt le neki.

A meg nem nevezett férfi váratlanul vesztette el feleségét, akivel 45 éven át voltak házasok. A nőt rákkal diagnosztizálták, de későn vették észre betegségét, és nem sokkal később már meg is halt. A beszámolók szerint a pár alig három alkalommal találkozott az esküvő előtt, és életüket a munka és a gyereknevelés határozta meg.

Négy éve minden nap ír elhunyt nejének

“Csak azután kezdtünk el párként élni, hogy a gyerekek elhagyták a házat, és dolgozni kezdtek” – mondta el a férfi, aki azért kezdett el leveleket írni feleségének, hogy enyhítse az elvesztése okozta fájdalmat, és a magányt. A férfi életének szinte minden pillanatáról, és minden gondolatáról beszámolt a levelekben.

Elmondása szerint őt is meglepte, hogy milyen sokat írt már nejének. Az özvegy férfi elmondta: mostanra már képtelen abbahagyni a levelek írását, mert amikor ír neki, akkor úgy érzi, mintha felesége ott állna mellette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik