Mobil

Van még, aki hisz a mobil Windowsban, nem is akárhogyan

Nem zúgott üstökösként a Windows 10 Mobile, de van cég, ami az öltöztethető telefonjához ezt a rendszert választja.

A Microsoft szinte már saját maga is lemondott arról, hogy az embereket Androidról és iOS-ről a Windows Phone felé terelgesse, megkínálva mindenféle remek Lumia telefonokkal azokat, akik erre hajlandóak. Persze még döcög a szekér, de a számok nem hazudnak, a Windows Phone és a Windows 10 Mobile gyakorlatilag megállíthatatlanul robog a lejtőn. Ám ennek ellenére van olyan cég, ami lát fantáziát a Microsoft mobilos OS-ében, és igazából azt lehet mondani, hogy nem is rossz, a koncepció.

A NuAns Neo először Japánban debütált a totál egyedi Windows 10 Mobile rendszerrel működő 11,3 milliméteres, 64 különböző kivitelben készülő telefonnal. Mindezek mellé Snapdragon 617 processzor jár, és a Windows 10 Mobile Continuum segítségével a telefon akár egyfajta PC-vé is alakítható. A Neo azonban nem egy késztermék, tehát nem lehet becsattogni a boltba, és rámutatni az egyik polcon, hiszen jelenleg Kickstarter fázisban van a projekt.

nuans neo

Hogy mi lesz belőle, azt nem tudni, mert a NuAns 725 000 dollárt szeretne összekalapozni, amiből a cikk írásának pillanatában 75.000 dollárnyi jött össze a 264 adakozótól, de van még 36 nap, és ennyi idő alatt az is megtörténhet, hogy akár a többszöröse folyik majd be a tervezett összegnek. Vagy a fele sem, de ezt most még nem tudhatjuk. Mindenesetre az elég szimpatikus lehet, hogy a hátlapok cserélhetőek, és variálhatóak, tehát a telefon kinézete mindig megújítható, ha már elunnánk az addigi megjelenését.

Ahogy a NuAns fogalmaz, miként az öltözékünket is naponta cseréljük, úgy a telefon “ruhájával” is megtehetjük mindezt, hiszen a hátlap két különálló részével számtalan kombináció kialakítható, így garantáltan nem unjuk meg egy darabig azt, ahogy a Windows 10 Mobile alapú eszközünk kinéz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik