Média

“Svájci nagykutyát” küldött Marquard a Class FM-hez

Peter Brase, az Advenio Zrt. igazgatóságának tagja. Fotó: Linkedin
Peter Brase, az Advenio Zrt. igazgatóságának tagja. Fotó: Linkedin
A Marquard Media tulajdonosa, Jürg Marquard a jelek alapján komolyan gondolja a visszatérést a magyar rádiós piacra, legalábbis erre utal, hogy Peter Brase "svájci nagykutya" is helyet kapott a múlt hónapban felvásárolt Class FM igazgatóságában.

A múlt héten megírtuk: a Class FM-et május második felében Simicska Lajoséktól megvásárló Sláger Rádió Zrt. tulajdonosai június 22-i hatállyal Földes Ádámot nevezték ki a rádió vezérigazgatójává, a programigazgatói feladatokat pedig Hamvas Viktor vette át Simicska Lajos egykori kereskedelmi rádiójánál, ahol egyúttal Turi Árpád vezérigazgató és Tiszttartó Titusz eddigi programigazgató Class FM-es pályafutása véget ért. A friss, hétfői fejlemény most egy újabb személyi hír a Class FM kapcsán: az mmonline a cégjegyzék alapján észrevette, hogy Földes mellett egy másik vezető is bekerült a Class FM-et működtető Advenio Zrt. vezetőségébe, méghozzá a svájci Zugban élő Peter Brase, aki Földeshez hasonlóan szintén igazgatósági tag lett és önállóan is képviselheti a céget.

A svájci nagykutya a Marquard Media 2. embere

Az 54 éves Peter Brase-ről azt érdemes tudni, hogy ő a Marquard Media International AG vezérigazgatója, és a Marquard birodalmat megalapító és tulajdonló Jürg Marquard mellett a médiavállalat legfontosabb embere. Peter Brase 2006 óta dolgozik Jürg Marquard mellett, korábban egyébként a stuttgarti székhelyű Motor Presse kiadó egyik vezetője volt. Az mmonline szerint Brase kinevezése arra utal, hogy Jürg Marquard nem csak egyszerűen bent ragadt a 2009 vége óta tényleges üzleti tevékenységet nem folytató Sláger Rádió Zrt.-ben, hanem a 70 éves svájci médiamogul vélhetően komolyan gondolja, hogy a Sláger Rádió elnémulásához vezető 2009-es frekvenciatender után újra tartósan visszatér a magyarországi rádiós piacra.

A portál emlékeztet rá, hogy Jürg Marquardnak Németországban, Svájcban, Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon vannak médiapiac érdekeltségei. A Class FM-ben egyébként nem a Marquard Media International AG tulajdonában lévő Marquard Media Magyarország Kft.-n keresztül, hanem a MEM Magyar Electronic Media Kft. révén érdekelt. A cégadatok szerint az utóbbi Kft. Jürg Marquard személyes érdekeltsége, a cég ügyvezetője pedig szintén Peter Brase.

(Kiemelt kép: Peter Brase, az Advenio Zrt. (Class FM) igazgatóságának új tagja. Fotó: LinkedIn)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik