December helyett már október 16-tól életbe lép az EU területalapú támogatási rendszere, így november elejétől fogadják a pályázati igényeket a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivataloknál.
Nyújtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint még az ősz folyamán szervezeti átalakításokra kerül sor a szaktárcánál, a decentralizált agrárhatóságoknál, igazodva az unióbeli gyakorlathoz.
„Ezek a változtatások a megkezdett nemzeti vidékfejlesztési program sikeres végrehajtása és az EU közvetlen támogatási formáinak fogadása érdekében szükségesek” – hangsúlyozta a helyettes államtitkára.
Mint mondta: a szükséges társfinanszírozás és a szigorú ellenőrzés feltételeinek meglétét október végétől az EU auditorai vizsgálják. Ezt követően várhatóan november elejétől „megkezdődhet a területalapú támogatások igénylése a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivataloknál” – tette hozzá.
Nyújtó Ferenc közlése szerint a három évre szóló, mindösszesen 100 milliárd forint keretű agár- és vidékfejlesztési program nyolcféle fejezetére október 1-jétől folyamatosan nyújthatók be a támogatási igények.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy a késve indult SAPARD-pályázatok utolsó szerződéskötéseire szeptember 30-án kerül sor. Erre a támogatási formára „összesen 217 milliárd forint igény érkezett, de összesen 65 milliárdos keret áll rendelkezésre” – jegyezte meg a szakminisztériumi vezető.
Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
Goran Vesić mellett másokat is felmentettek, igaz, a volt miniszter és helyettese esetében a házi őrizet érvényben maradt.
