Kövér László az Echo Tv Heti mérleg című műsorában vasárnap este arról beszélt, hogy Magyarország álláspontja szerint ezt nem a bürokrácia, a brüsszeli erőközpont növelésével lehet elérni, hanem a tagállamok szuverén együttműködésével. Olyan kérdésekkel kell az uniónak foglalkoznia, amelyek mindannyiunkat nagyon súlyosan érintenek – fűzte hozzá.
Kitért arra is, hogy Magyarország ebben a pillanatban “elég jól van”, eltekintve a migránskrízistől, a magyar gazdaság működik, az emberek gyarapodnak, s régen valósulhatott meg ilyen bérfejlesztés. Ezzel párhuzamosan történik a polgári Magyarország megteremtése, talán a következő években itt is lépnek előre – mondta, kiemelve: meg kell tanulni ismét nemcsak nagyot álmodni, hanem bízni abban is, hogy képesek vagyunk egyről a kettőre jutni a saját erőnkből.
A törvényhozás munkájáról, arról, hogy nőtt az elfogadott jogszabályok száma, elmondta: nem gondolja, hogy a számok egyúttal minőséget is jelentenének, de látható, hogy a törvényhozás üteme kicsit lassul. Ez nem azért van, mert a képviselők kevesebbet dolgoznak, hanem azért, mert az előző négy évben a munka jelentős részét elvégezték – mondta. Hozzátette: most annyit tesznek, hogy az előző ciklusban elfogadott törvények felülvizsgálatát elvégzik.
Az alaptörvény módosítására a megváltozott nemzetközi helyzet miatt volt szükség, a köznevelési intézményrendszer átalakítása pedig abba a kategóriába tartozik, ahol rosszul mérték fel a helyzetet és korrigálni kellett – közölte Kövér László.
A Jobbik néppártosodásának – mint fogalmazott – azért drukkol, mert egy parlamenti párt nem lehet más, mint civilizált magatartást felmutatni képes néppárt. Reméli, a Jobbik is maga mögött hagyja a mozgalmi múltat, ami 2010-ben a sikerét hozta.
(MTI)