Belföld

Rogán: a magyarok is tudnak üzenni Brüsszelnek

Az őszi magyarországi népszavazás arról szól, hogy ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a bevándorlókat rákényszeríti az uniós tagállamokra - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Rogán Antal hozzátette: ez a kényszerbetelepítés elleni népszavazás, hogy a magyaroknál legyen a döntés joga, és azt ne vehesse magához Brüsszel.

A miniszter a csütörtöki brit EU-népszavazással kapcsolatban kijelentette: a britek úgy döntöttek, kilépnek az Európai Unióból, ráadásul talán még annál is nagyobb többséggel, mint amire korábban számítani lehetett. A döntés egyértelmű, és nem valószínű, hogy a brit politikában ezt bárki megkérdőjelezhetné – jelentette ki.

Úgy fogalmazott, reménykedni kell abban, hogy Brüsszelben is meghallják a britek hangját, és nemcsak a britekét, akik úgy döntöttek, hogy “elegük van” és kilépnek az unióból,

hanem azokét is, akik belül akarnak maradni, csak változásokat szeretnének, mint például a magyarok.

Rogán Antal szerint többi között azért is döntöttek a britek a távozás mellett, mert elegük lett Brüsszel bevándorláspolitikájából, abból, hogy Brüsszel sok hatáskört központosítani akar és el akarja venni a nemzetállamoktól a döntések jogát.

Brüsszelben ki kell nyitni a füleket

Nagy-Britanniában tartott népszavazás legfontosabb tanulsága, hogy “Brüsszelben meg kell hallani az európai polgárok hangját”, és oda kell figyelni az emberek véleményére, mert nem lehet az Európai Uniót és a tagállamokat az emberek ellenében kormányozni – hangsúlyozta.

Ahogy a britek üzentek, úgy a magyarok is tudnak üzenni Brüsszelnek, mégpedig azt, hogy nem veheti el Magyarországtól a nemzetállami jogokat

– hangsúlyozta. A magyarok akarják eldönteni, hogy kikkel élnek együtt a saját országukban – tette hozzá. A kényszerbetelepítés elleni népszavazás erről szól, hogy a magyaroknál legyen a döntés joga – jelentette ki.

Rogán szavai szerint a jövőnket az EU-n belül képzeljük el, ebben egyetértés van a politikában és a polgárok körében is.
A miniszter kifejtette: a brit kilépés – hasonlóan a belépéshez – nem egy nap alatt történik, sok szabálytól függ, legalább kétéves folyamat, ezért rövidtávú következményekkel nem kell számolni. Legfeljebb arra kell odafigyelni, hogy egy ilyen döntés lehetőséget ad azoknak, akik az unió gazdaságát és valutáit akarják támadni – tette hozzá. Vannak spekulánsok, akik ilyenkor rögtön “lecsapnak”, erre nekünk is és másoknak is figyelni kell – emelte ki.

Hosszú távon azt kell eldönteni, és ez a legfontosabb kérdés, hogy Nagy-Britannia kilépésével milyen unió következik. A magyar kormány szerint új szabályozásra van szükség, meg kell reformálni az Európai Uniót – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik