Forma-1

„A Ferrari tökéletes!”

fernando alonso (fernando alonso)
fernando alonso (fernando alonso)

Fernando Alonso vasárnapi győzelmétől hangos az olasz és a spanyol sajtó. A németek keseregnek.

Amint arról írtunk, vasárnap Fernando Alonso nyerte meg a Forma-1 Spanyol Nagydíját. A lelátó természetesen majd felrobbant a hazai kedvenc pályafutásának 32. futamgyőzelme láttán, ugyanis a Ferrari spanyolja legutóbb hét évvel ezelőtt, 2006-ban tudott nyerni ezen a versenyen.


Fotó: AFP

A nemzetközi sajtó hétfőn Alonsót és a feljavuló Ferrarit magasztalta. A második legtöbbet felbukkanó név természetesen Sebastian Vettelé volt az újságokban, őt rendre a Red Bull által elég gyorsan elfogyasztott abroncsokkal együtt emlegették.

A címvédő azért még így is vezet a világbajnoki versenyben, bár az előnye már csak négy pont a szép csendben menetelő Kimi Räikkönen előtt.

Nemzetközi sajtóvisszhang

Spanyolország:

El Mundo: „Alonso gálaelőadása: a spanyolt látványos rajtja a győzelemig repítette Montmelóban.”

Marca: „Fernando Alonso mesterműve: csodálatos indulással, magabiztos versenyzéssel itthon tartotta a győzelmet.”

As: „Végre működik az Alonso–Ferrari kettősfogat.”

El Mundo Deportivo: „Fernando Alonso uralkodik Barcelonában. A spanyol irányított, egyedül Kimi Räikkönen tanúsított némi ellenállást.”

Olaszország:

La Gazzetta dello Sport: „Alonso Olé! Fantasztikus Ferrari Montmelóban. Fernando mágikus diadala az ötödik helyről.”

Tuttosport: „Hívjuk őt így: Fernando, a matador! Alonso varázsolt és megnyerte a Spanyol Nagydíjat. Massa harmadik lett Räikkönen mögött, a Ferrari tökéletes.”

Corriere dello Sport: „Alonso és a Ferrari, nagyszerű siker. A tűzpiros autók domináltak, Massa is a dobogón.”

Németország:

Abendzeitung: „Vettel megint a gumikra panaszkodik.”

Berliner Morgenpost: „Alonso újra harcban a vb-címért.”

Bild: „Vettel a negyedik hely után: ez még mindig egy Forma-1-es vb vagy egy abroncsbajnokság?”

Darmstädter Echo: „Alonso tündököl, Vettel kesereg.”

Die Welt: „Feltámadás hazai pályán. A Ferrari sztárja, Alonso megnyerte otthoni versenyét Barcelonában, és újra bejelentkezett a vb-címért. Vettel negyedik, az élről induló Rosberg csak hatodik.”

Svájc:

Blick: „Alonso nyerte a gumicsatát.”

Berner Zeitung: „Alonso gondoskodott a fiesztáról. A spanyol meggyőző stílusban diadalmaskodott Barcelona kapui előtt.”

Franciaország:

Libération: „Fernando Alonso 2006 óta nem nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, akkor még a Renault-val versenyzett. Tegnap a spanyol pályafutása 32. futamgyőzelmét aratta, ezúttal a Ferrarival.”

Ausztria:

Kronen Zeitung: „Fernando-fieszta! 93 ezer szurkoló ünnepelte hősét a Circuit de Catalunyán. Tökéletes stratégia és hihetetlen tempó repítette Alonsót a 32. futamgyőzelemig. Idén Sanghaj után másodszor nyert.”

Kurier: „Fernando Alonso megígérte, hogy győzelmet ajándékoz szurkolóinak Barcelonában. És a spanyol betartotta a szavát.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik