Belföld

Beismerte a gyújtogatásokat is a budaörsi bombafenyegető

Beismerte, hogy gyújtogatott Budaörsön az a fiatalember, akit hosszas “hajtóvadászat” után májusban kaptak el a budaörsi áruházakat érintő bombafenyegetések miatt – értesült a 24.hu. A fiatalt – eddig – tizenegy rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettével gyanúsították. Május végén került előzetes letartóztatásba. A bíróság akkor úgy döntött, az intézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.

Ahogy arról beszámoltunk,a fiatalemberen egy budapesti nyilvános telefonfülke közelében ütöttek rajta, az elfogásról sajtótájékoztatón számolt be a rendőrség. A rejtélyes – és költséges – telefonhívásokért felelős fiatalt rengeteg rendőr kereste, az ügy felderítésére száztagú nyomozócsoportot hozott létre a BRFK. Azután csaptak le rá, hogy egy hegyvidéki fülkéből újabb fenyegető hívást indított.

Előzetes letartóztatása kapcsán a fővárosi főügyész korábban azt mondta, további bűncselekmények gyanúja is felmerült. Az elmúlt két évben ugyanis  49 nyaralógyújtogatás történt Budaörsön és vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, hány eset köthető a gyanúsítotthoz. Az ügyekben indított nyomozást egyébként már korábban egyesítették.

Az említett bombafenyegetések kapcsán a Zsaru magazin májusban arról írt, hogy a fenyegetőző  minden alkalommal dezodort fújt a helyszínen, néhányszor paprikaport is szórt a telefonfülkébe, ezzel nehezítve a nyomkövető kutyák munkáját. A házkutatáskor találtak egyébként olyan bűnjeleket, amelyekből arra következtettek, hogy köze lehet a gyújtogatássorozathoz. A lap arról is írt, hogy egy budaörsi lánnyal be nem teljesült szerelem motiválhatta.

Kerestük a rendőrség az ügyben, egyelőre várjuk válaszukat.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik