Nagyvilág

Halálra ítélték az al-Dzsazíra munkatársait Egyiptomban

Az ügy elsőrendű vádlottja a volt egyiptomi államfő, Muhammad Morszi.

Hat embert, köztük a katari székhelyű al-Dzsazíra televízió két munkatársát halálra ítélték Egyiptomban. Azzal vádolják őket, hogy az iszlamista Muhammad Morszi elnöksége idején nemzetbiztonsággal kapcsolatos iratokat adtak át Katarnak és a televíziónak.

Az ügy elsőrendű vádlottja maga Morszi, a volt egyiptomi államfő, akit ebben az ügyben 25 év börtönre ítéltek. Igaz, egy másik ügyben már halálos ítélet is van ellene.

Az al-Dzsazíra munkatársai – Ala Omar Mohammed producer és Ibrahim Mohammed Hilal szerkesztő – nem voltak jelen a tárgyaláson, és nem is tartózkodnak Egyiptomban, így az ellenük hozott ítéletet feltehetően nem lehet végrehajtani. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik