Kultúra

Újra kell forgatni a MacGyver-reboot nyitóepizódját

A CBS fejeseinek nem tetszett, ezért új változatot akarnak, amelynek rendezését egy mostanság roppant sikeres hollywoodi direktor vállalta be.

Sokan már a reboot ötletével sem voltak kibékülve, mígnem aztán májusban kijött az új MacGyver első előzetese, amely igazolta az előzetes várakozásokat, miszerint a Lucas Till főszereplésével készülő sorozat nemcsak értelmetlen és felesleges, de még béna is lesz.

Nem kizárt, hogy a trailer negatív visszajelzései hatására döntöttek úgy a produkciót készítő CBS tévés hálózat góréi, hogy módosíttatnak a produkció cselekményén és újraforgattatják a pilotepizódot, amelyből a kedvcsináló is szemezgetett. Az első verziót levezénylő David Von Anckent szabadságra küldték és most úgy fest, a helyére az a James Wan fog ülni, aki jelenleg a Démonok között 2-vel arat világszerte igen nagy sikereket.

Az ügy pikantériája, hogy az új MacGyver egyik executive producereként is tevékenykedő Wan rendezte volna már eredetileg is a pilotot, csakhogy más elfoglaltságai (vagyis a Démonok között 2 forgatása) miatt nem tudta elvállalni. Immáron viszont ráér és a Deadline értesülései szerint a vezényletével rövidesen meg is kezdődhetnek a munkálatok, ugyanis a CBS-nél a nem tervezett újraforgatás ellenére is tartani akarják a sorozat őszi premierjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik