Gimnazistákkal töltötte Salah Abdeslam a novemberi párizsi terrortámadást követő éjszakát – számolt be a francia sajtó. Az újságírók több fiatalt is megszólaltattak.
Az eddigi adatok szerint Abdeslam volt az, aki a Stade de France stadionhoz szállította azt a három merénylőt, akik felrobbantották magukat. Ő is részt vett volna a támadásban, de meggondolta magát. Párizs Chatillon nevű elővárosába ment, itt találták meg a robbanóövét is tíz nappal később, egy szemetesben.
Egy 17 éves fiatal azt mondta: épp hamburgert ettek, amikor odament hozzájuk Abdeslam. Normális fickónak tűnt, akinek épp nincs semmi dolga – emlékezett vissza. Beszélgettek, majd magukkal hívták egy lépcsőházba, ahol megosztották vele a vacsorájukat.
A BFM hírtelevízióban azt mondta egy gimnazista, hogy a merénylő, aki belga akcentussal beszélt, Abdelként mutatkozott be nekik. Azt mondta, kerékbilincset raktak az autójára, és az unokatestvéreit várja, akik hajnalban érkeznek érte. Reggelig együtt maradtak, füveztek, beszélgettek. Abdeslam a terveiről beszélt, azt mondta, néhány hónapon belül elveszi a barátnőjét.
Az éjszaka folyamán a fiatalok telefonjaikon értesültek arról, mi történt Párizsban. Abdeslammal együtt nézték a Bataclanban történt lövöldözésről készült felvételt. A terrorista nem mutatott különösebb érzelmet, nézte a képeket, és azt mondta: szomorú, ami történt.
A 26 éves Abdeslamot márciusban fogták el, most Franciaországban őrzik. (MTI)