Belföld

Hódmezővásárhely 2030-ig fizet az Erste Banknak

A következő 14 évben részletekben 4 milliárd 250 millió forintot fizet ki a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Erste Banknak, írja a delmagyar.hu.

Bárki számára elérhető az a közgyűlési anyag, ami eddig üzleti titokként volt kezelve. Hódmezővásárhely korábban Mindszenttel és Székkutassal együtt perben állt az Erstével közös vízműcégük, a Zsigmondy Béla Zrt. kötvénye miatt. A Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. 2006-ban (Lázár János polgármestersége idején) bocsátott ki kötvényt a Raiffeisen Banknál, amelynek segítségével az akkori kisebbségi tulajdonos – Berliner Wasserbetriebe – érdekeltségét vásárolta ki. A bank aztán megegyezettel ezzel a három településsel, de az önkormányzatok azt mondták, nem lehet nyilvánosságra hozni, miben maradtak.

Aztán most mégis, a lap a Szegedi Ítélőtáblától, illetve Almási István polgármestertől megtudta,

4,2 milliárdot fizet Hódmezővásárhely az Erstének,

és ehhez nem vesz igénybe állami segítséget.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik