Oktatási célú fejlesztésekre vett fel 30 milliárd forint hitelt Magyarország, az összegről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kötött szerződést az Európai Beruházási Bankkal és az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal.
A 30 milliárdból tornaterem, tanterem és uszoda épül, de jut bölcsődei fejlesztésekre is. A tájékoztatón jelen volt Orbán is, annyi derült még ki, hogy hosszú lejáratú, kedvező árazású hitelről van szó.
Orbán: Magyarországnál kevés jobb partnere lehet az EIB-nek
Magyarországnál kevés jobb partnere lehet az Európai Beruházási Banknak (EIB), mert az ország nemcsak mondja, hogy érdekelt Európa sikerében, hanem tesz is érte – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EIB budapesti irodájának hivatalos megnyitó ünnepségén, hétfőn.
A Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen a kormányfő beszédében kiemelte: Magyarország 2010 óta olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek a növekedés áll a középpontjában, gazdasági növekedése most és középtávon is jóval az EU átlaga felett alakul.
Úgy vélte, az elért eredmények joggal töltenek el minket büszkeséggel, de amit eddig elvégeztünk, az csak a fele annak, amit az ország elérhet. Magyarország képes lehet arra, hogy mostani gazdasági teljesítményét megduplázza, és ez nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, középtávon ezt kell elérni – hangsúlyozta.
Orbán Viktor üdvözölte, hogy az eseményen mintegy 30 milliárd forint értékben refinanszírozási szerződéseket írtak alá tornatermek, uszodák, sportpályák és óvodák építéséről.
(MTI, hvg)