Forma-1

Forma-1: idén elmarad egy futam

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint az idén minden bizonnyal 19 futamot rendeznek meg az autós gyorsasági-világbajnokságban a tervezett 20 helyett.

A brit üzletember a Krone Zeitung című osztrák napilapnak azt mondta, a vb július 21-ére tervezett tizedik futama vélhetően elmarad, a versenynek ugyanis nincs helyszíne.

Erre az időpontra korábban Ausztria jelentkezett be, az osztrákok a spielbergi pályán akarták megrendezni a viadalt, ám elutasító választ kaptak Ecclestone-tól. “Az egyetlen probléma az, hogy nincs elég szálláshely – mondta ezzel kapcsolatban a 82 éves brit. – A pálya tökéletes, de az egész régióban nincs elegendő hotelszoba.”

Az osztrákok mellett a franciák is szívesen rendeztek volna versenyt, a Le Castellet közelében található Paul Ricard pályára várták az F1-es mezőnyt, de nekik sem sikerült megállapodniuk Ecclestone-nal.

Később felvetődött egy török futam lehetősége is, az ország kormánya azonban nem kívánt hozzájárulni a jogdíj kifizetéséhez.

Egyelőre nem dőlt még el, hogy a július 7-én sorra kerülő Német Nagydíjnak Hockenheim vagy a Nürburgring ad-e majd otthont, bár Ecclestone kijelentette, hogy ő az utóbbi pályát részesítené előnyben.

Ha a július 21-ére tervezett futamnak nem lesz helyszíne, akkor a Német Nagydíj és az augusztus 25-én esedékes Belga Nagydíj között csupán egy versenyt bonyolítanak majd le, mégpedig a Magyar Nagydíjat, július 28-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik