Nagyvilág

Új tervet dolgozott ki a venezuelai kormány az élelmiszerválság kezelésére

A venezuelai kormány bejelentette, hogy több ezer tonna alapvető élelmiszert importált és az országszerte felállított ellátási és termelési bizottságok segítségével hamarosan megkezdi azok szétosztását a családoknak.

Rodolfo Marco Torres élelmezésügyi miniszter közölte, hogy az ország élelmiszer-ellátását 70 százalékban ilyen módon oldják meg. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány 115 ezer tonna alapélelmiszert, egyebek mellett rizst, tésztát, cukrot, kukoricát, babot és olajat vásárolt, s “házról házra” járva, zsákokban juttatja el az élelmet azoknak a családoknak, amelyek az illetékes bizottságoknál nyilvántartásba vetetik magukat. Az ellenzék azonban kifogásolta az új rendszert, mondván, hogy az hátrányosan érintheti az ő támogatóikat.

A kőolaj világpiaci árának csökkenését rendkívül megszenvedi a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező dél-amerikai ország, s a válság nyomán súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki.

Nicolás Maduro venezuelai államfő a krízis miatt azzal vádolta meg az élelmiszeripari magánvállalatokat és az élelmiszerüzleteket, hogy spekulációs céllal felhalmozzák az élelmet. Maduro szerint kormánya “gazdasági háborút” kénytelen vívni az ellenzéki csoportok és az üzleti elit ellen.

Jesús Torrealba, a parlamentben a legutóbbi választások nyomán többséget alkotó Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) ellenzéki szövetség főtitkára múlt héten azt mondta, hogy a kormány igyekszik teljesen rátenni a kezét az élelmiszer-elosztásra, s félő, hogy átpolitizált lesz a rendszer, s a kormány az embereket a “gyomrukon keresztül zsarolja majd”.

A 29 millió lakosú latin-amerikai országban szinte mindennapossá váltak az élelmiszerhiány és a fosztogatások miatti tiltakozó megmozdulások. Hétfőn egy nő meghalt a nyugat-venezuelai San Cristóbalban, miután egy eltévedt golyó eltalálta, amikor a rendőrség tüzet nyitott egy áruházat fosztogató csoportra.

A széleskörű elégedetlenség miatt eközben folyik a szervezkedés az elnök elmozdítása céljából. A venezuelai választási hatóság a hét elején hitelesnek fogadta el annak az 1,8 millió támogató aláírásnak a többségét, amelyet az ellenzék gyűjtött össze a Maduro visszahívásáról benyújtott népszavazási kezdeményezéséhez. A döntéssel megkezdődhet az a hosszas folyamat, amely az ellenzék tervei szerint új választások kiírásához vezethet.

(BBC, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik