Megközelítik a kétmilliárd forintot Balatonakarattya idei évre tervezett közbeszerzései – írja a Világgazdaság. Ez már csak azért is jelentős összeg, mert a Matolcsy György felesége által vezetett település alig több mint két éve vált külön Balatonkenesétől, és az önkormányzat idei költségvetése durván 350 millió forint.
Balatonakarattyán egyébként a Magyar Nemzeti Bank alapítványai is befektettek: 1,13 milliárd forintért vették meg az egykori MÁV-üdülőt.
Matolcsy Gyöngyi polgármester április 20-án javasolta a képviselő-testületnek, hogy alapítsanak saját céget, május 17-én már be is jegyezték a Balatonakarattya Önkormányzati Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t. A társaság fő tevékenysége egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás, de a profiljába tartozik az élelmiszer-, ital- és dohányáru-nagykereskedelem is.
Bár cég már van, a Világgazdaság kérdésére a kft. ügyvezetője annyit mondott, hogy „a tényleges tervek a kft. működését illetően alakulóban vannak”.
Az önkormányzati előterjesztések és jegyzőkönyvek szerint Matolcsy Gyöngyi többek közt a pályázati lehetőségek, kormányzati és uniós források minél jobb kihasználása érdekében javasolta a cégalapítást. A mindössze 835 állandó lakosú Balatonakarattya várható közbeszerzései között ipari park létrehozása is szerepel, félmilliárd forintból.