Szórakozás

Friderikusz még mindig nem fizetett Hajdúnak

Hiába készült a TV2 tavasszal az Összezárva Friderikusszal című műsor folytatására, Friderikusz Sándor a csatornánál tapasztalt botrányok miatt az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy kiszáll a dologból. Napokkal a forgatás előtt a stábot már leszerződtették, a vendégekkel is egyeztettek, a díszletek is rendben voltak, azaz minden készen állt a forgatásra. Emiatt a tévésnek kártérítést kell fizetnie a műsor gyártója, Hajdú Péter felé.

“Tisztelem őt, az egyik legtehetségesebb televíziós Magyarországon, de nem tudom elfogadni, hogy három nappal a felvétel előtt otthagyott bennünket”

– jelentette ki a Blikknek Hajdú, aki arra a kérdésre, hogy Friderikusz kifizette-e már többmilliós tartozását, azt válaszolta: egyelőre nem, de ígéretet tett rá.

A lap úgy tudja, hogy a tartozás nagyjából 4 millió forintos összegre rúg. Ez tartalmazta a stábtagok ­fizetését és egyéb költségeket, amelyeket Hajdú megelőlegezett munkatársainak. Amikor a producert arról kérdezték, hogy perre megy-e, ha nem jut a pénzéhez, azt mondta, nem tartja időszerűnek a kérdést – bízik a konfliktusok nélküli elszámolás lehetőségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik