Foci

Lionel Messi rendkívül kellemetlenül érezte magát

A videó szerint a Barcelona futballistája az adócsalás miatt ellene indított ügy bírósági tárgyalásán láthatóan zavarban volt. Meg tudjuk érteni.

Május 31-én kezdődött az bírósági tárgyalás, amely Lionel Messinek, az FC Barcelona argentin futballistájának adócsalási ügyében rendeltek el.

Az ötszörös aranylabdás támadót édesapjával, egyben menedzserével együtt azzal vádolják, hogy 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

A nyomozást több mint két évvel ezelőtt indították meg, a játékos végig tagadta, hogy a személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és Nagy-Britanniában – bejegyzett cégek kezelték.

A videó tanúsága szerint a csütörtöki tárgyalási napon is azt vallotta, ő nem ért a pénzügyekhez, mindig is csak a futballal foglalkozott, minden más ügyét édesapja, aki egyben a menedzsere és jogászai intézték.

Ezt el is tudjuk. Más kérdés, mivel aláíróként az ő neve szerepel minden papíron, így a felelősség is az övé, ami nem jelent számára sok jót.

Ha ez a per Németországban lenne, minden bizonnyal a Bayer München elnökének a sorsára jutna, aki szintén adóelkerülés miatt három és fél év börtönbüntetést kapott, amit le is ült és amiből 21 hónap után szabadult.

Más kérdés, itt és most Spanyolországban járunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik