Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt állhat bíróság elé hamarosan az a 65 éves férfi, aki tavaly augusztusban halálra verte testvérét Zircen. Az ügyészség csütörtökön közölte, hogy vádat emelt az ügyben.
Eszerint a férfi a gyilkosság napján, az esti órákban együtt italozott öccsével, majd rátámadt. Hogy miért esett neki, azóta sem derült ki. A vádlott testszerte, ököllel ütötte testvérét, aki a földre esett. Még ekkor sem hagyta békén, rúgta, rátérdelt a hátára, szorította a nyakát és hátrafeszítette a fejét. Az áldozat beteg volt, ráadásul részeg, így nem tudott védekezni és belehalt sérüléseibe.