Az idén a helyi beruházások támogatására várhatóan mintegy 2,5 milliárd forint állami támogatást kap a Balaton-vidék. Kolber István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a testület ülése után elmondta: a fejlesztési tanács önálló pályázatain, a tárcák pályázatain valamint a közösen kiírandó pályázatokon kétmilliárd forint már biztos forrás a balatoniak számára, a remélt további félmilliárd forintot a parlagfű-irtásra fordítandó közmunka-program biztosítása révén szeretné megszerezni a negyedmillió lakosú, 164 településből álló balatoni kiemelt üdülőkörzet. Az idei pályázati lehetőségek között szerepel a környezetvédelmi és vízügyi tárca által a balatoniak számára biztosított 400 millió forintnyi támogatás, amelyet mederkotrásra, strandtisztításra, bánya- és táj-rehabilitációra, a természeti értékek megőrzését szolgáló beruházásokra, a fövenyfürdők minősítő rendszerének a kialakítására és szúnyogirtásra lehet fordítani.
„Senki se olvasson kommenteket!” – Albek Anna csak azoknak a véleményére ad, akikben megbízik
A magyar válogatott jobbátlövője teljesen megújult Metzben. Azt mondja, nagyon sokat köszönhet a BL négyes döntőjébe jutott francia klubnak.
