Forma-1

Ross Brawn elhagyja a Mercedest

ross brawn (ross brawn, )
ross brawn (ross brawn, )

Brit sajtóértesülés szerint eldőlt, hogy a Mercedes-csapatot a kezdetek óta csapatfőnökként irányító Ross Brawn az év végén távozik az alakulattól.

A BBC tudósítása szerint eldőlt a kérdés, a Mercedes AMG csapatfőnöke, Ross Brawn az idény végén távozik az alakulattól.

Brawn 2008 óta dolgozik a brackley-i csapatnál, ahol előbb a Honda, majd 2009-ben a saját neve alatt futó alakulatot irányította, és amelyet 2010-re a Mercedes a gyári projektjévé alakított.

Az angol szakember az első három évben nem ért el komolyabb eredményeket, így 2012-2013 fordulóján a csapathoz hívták Niki Laudát és a korábban a Williamsnél dolgozó Toto Wolffot, megszerezték Lewis Hamiltont, majd elcsábították a McLaren addigi technikai főnökét, Paddy Lowe-t is.

Lowe érkezése óta a levegőben lógott Brawn távozása, és bár az elnök, Lauda szerette volna megtartani, a mérnök többször is leszögezte, hogy csakis akkor marad, ha 2014-ben is ő lesz a csapat egyszemélyi irányítója.

A tárgyalások zátonyra futottak, ugyanis Brawnnak valamilyen más szerepet szántak, a csapat irányítását ezután kettéosztva képzelik el, Wolff viszi a gazdasági és “politikai” ügyeket, míg Lowe a technikai oldalért felel.

A Mercedesnél nem kívánták kommentálni a hírt, de a BBC szakkommentátoraként dolgozó egykori csapatfőnök, Eddie Jordan köztudottan jó forrásokkal, megbízható értesülésekkel rendelkezik a mercedeses ügyekről, korábban ő dobta be a Hamilton-szerződést is, így igen valószínű, hogy minden igaz.

Brawnnak minden bizonnyal nem lesz könnyű a távozás, hiszen komolyan dolgozott azon, hogy a 2014-ben kezdődő új turbókorszakban már bajnoki esélyes lehessen a Mercedes, szerette volna élvezni a sikereket. A csapatfőnök jövője egyelőre homályos, elképzelhető, hogy szabadságra megy – a korábban felröppent mclarenes/hondás átigazolási pletykáknak a bennfentesek szerint nincs sok alapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik