Rekord árfolyamot ért el az euró a dollár ellenében pénteken az amerikai devizával szemben a folyó fizetési mérleghiány miatt kialakult bessz-hangulattal összefüggésben a származékos piacokon lejáró pozícióknak a lehívásával, azaz dollár eladásokkal párhuzamosan.
A dollár napok óta problémákkal küszködik a nemzetközi deviza piacokon még a kedvező amerikai makrogazdasági mutatók ellenére is, mivel egyre erősödik az a meggyőződés, hogy a hatalmasra tágult folyó fizetési mérleget csak a dollár gyengítésével lehet kezelhetővé tenni. A meglepően jó makrogazdasági adatok hatástalansága csak tovább bátorította a dollár-besszt hajszoló piaci szereplőket.
Az euró háromnegyed százalékkal 1,1994 dollárra emelkedett a déli órákra az európai kereskedelemben. A jen szintén hátrálni kényszerült az euró ellenében, mégpedig a kiábrándítóan alacsony ipari termelési adatok apropóján. Az euró/jen 131,20-ra emelkedett, egy százalékkal az előző záráshoz képest, ami két hónapja a legmagasabb szintnek felel meg. A dollár/jen kereszt a 109,30-as szintnél alig változott a nap folyamán.

Ajánlott videó
- 09:34 Két rendőr rendkívül súlyos állapotban, miután elütötték őket a 8-as főúton
- 09:24 Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert
- 09:11 Orbán bejelentette a szabadtéri országjárása következő állomásait
- 09:03 Jön a Labubu-film, már meg is van a rendezője
- 08:54 444: Matolcsy MNB-elnöki mosdója „aranybudi” kategória
- 08:44 Magyar Péter: Orbán patyomkin színháza leomlott, miután buszoztatott honfitársaink bevallották, hogy a Fidesz fizeti őket
- 08:39 Hazajutott Kárpáti Rebeka, aki a közel-keleti konfliktus miatt ragadt két hétre külföldön
- 08:26 Novák Hunor: a dunavarsányi kamuoltásokat beadó orvos az oltáselleneseket jól lehúzta, a többi gyereket viszont beoltotta
- 07:34 A Tisza Pártra szavaz a volt őrmester, akit elmarasztaltak, miután nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 07:31 Iráni háború: Trump a meghalt amerikai katonák fogadási ceremóniáján
- 07:13 Évtizedek óta senki nem csinált olyat a magyar tőzsdén, mint a Shopper Park Plus
- 07:04 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:58 Nyírő Gyula OPAI: még várólistán a 19 pszichiáter
- 06:53 Enyhén erősödő Fideszt, hat százalékpontos kormánypárti előnyt mért a Nézőpont
- 06:31 „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta
- 07:34 A Tisza Pártra szavaz a volt őrmester, akit elmarasztaltak, miután nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 07:31 Iráni háború: Trump a meghalt amerikai katonák fogadási ceremóniáján
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 06:02 Két éve avatták fel Nádudvaron a még mindig nem működő mentőállomást
- 08:26 Novák Hunor: a dunavarsányi kamuoltásokat beadó orvos az oltáselleneseket jól lehúzta, a többi gyereket viszont beoltotta
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 06:58 Nyírő Gyula OPAI: még várólistán a 19 pszichiáter
- 03:33 Időn túli hetessel egyenlített a Fradi, bajnokként ünnepelte csapatát az ETO-tábor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!