Pénzügy

Románia öt év múlva megelőzi a magyar nettó minimálbért

minimalber(210x140).jpg (Array)
minimalber(210x140).jpg (Array)

A Policy Agenda tanulmánya bemutatja, hogyan néz ki a környező országokhoz képest a magyar helyzet.

Minimálbérnek az adóit szeretjük emelni

A 2008-as gazdasági válságra eltérő módon reagáltak az országok. Van, ahol a szociális kiadások, a munkanélküli támogatások emelésével, vagy akár a minimálbér növelésével igyekeztek segíteni a nehéz helyzetben lévőkön. Magyarország más utat választott.

Nálunk a minimálbér bruttó értéke 2008 óta 59%-kal emelkedett, és ezzel a V4 országok, valamint Bulgária, Románia, Szlovénia, Horvátország közötti mini-versenyben negyedikek lettünk.

Ha viszont a nettó értékét nézzük a legkisebb keresetűek bérének, akkor már rosszabb a helyzet. Az egykulcsos adórendszer hatására a nettó növekmény ebben a körben már csak 31%. Ennél kisebb mértékű emelés csak Csehországban volt (26%). Ezzel szemben kialakultak un. „bezzeg országok”, mint Románia és Bulgária, ahol 85% és 90% közötti mértékben nőttek a nettó minimálbérek.

Nem árt tudni, hogy Magyarországon a világon az egyik legmagasabb a minimálbérre rakódó adó mértéke. Ezt mutatja az alábbi ábra:

minimálbér adója (Array)
minimálbér adója (Array)

Ha a nettó reálnövekedést nézzük (azaz az inflációval korrigáljuk a nettó minimálbér-emelést), akkor még inkább rossz a magyar pozíció. A vizsgált országok közül a gazdasági válság óta nálunk volt egyedül 10% alatt a nettó reál-növekedés. Még a nálunk kisebb nominális emelést végrehajtó Csehország is lekörözött minket.

Jogos persze az az érv, hogy Románia és Bulgária esetében pár éve még olyan alacsony volt a minimálbér, hogy erőteljesebben lehetett azt emelni és valójában nem kell az összevetésben aggódni emiatt, hiszen relatíve most is alacsonyak az ottani keresetek. Megfontolandó azonban, hogy egyre kevésbé állja meg a helyét ez az érv. A nettó minimálbért euróba átszámolva már látszik, hogy ebben az összehasonlításban is kezdünk komoly hátrányba kerülni.

A románok is elhúznak mellettünk

Romániában a nettó minimálbér euróban nézve 60%-kal emelkedett az elmúlt 8 év alatt, nálunk azonban csupán 7%-kal (ebben közrejátszott a romló árfolyam is). Ez pedig azt jelenti, hogy míg 2008-bana magyar nettó minimálbér több, mint kétszerese volt a romániainak (2,05), most nem éri el annak az 1,4-szeresét (1,37).

Web

Amennyiben az árfolyamok, és az adórendszerek esetleges változásával nem számolunk, és csak az elmúlt évek bruttó növekedési átlagát nézzük, akkor

kb. 5 év múlva a román nettó minimálbér meg fogja előzi a magyarországit

(a bolgár akár előbb is, bár ennek kicsi a hazai munkaerőre gyakorolt hatása).

Ez pedig végképp nehéz helyzetet hozna a betanított munkások munkaerőhiányát tekintve. Arra számíthatunk, hogy főleg a határ menti régiókban megerősödne Románia irányába az átvándorlás, ingázás.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik