Tudomány

Hitler elhunyt bátyja valójában az öccse volt

Egy történész szerint Adolf Hitlernek nem két, hanem három öccse volt, mert egy fivére, akiről korábban azt gondolták, hogy hamarabb született nála, valójában később született és napokon belül elhunyt.

Florian Kotanko történész az Oberösterreichische Nachrichten című újságban ismertette hétfőn kutatási eredményeit. Kotanko szerint az 1889 áprilisában született Adolf Hitlerről korábban úgy tudták, hogy szülei hat gyermeke közül a negyedik volt, mert azt hitték, hogy Otto névre keresztelt fivére hamarabb született nála.

Valójában azonban Otto Hitler 1892. június 17-én jött világra, és hat nappal később el is hunyt, mivel vízfejűségben szenvedett – jelentette ki a történész.

Kotanko úgy véli, ezek után nem tartható a történészeknek az az álláspontja, hogy Adolf Hitlert, a későbbi náci diktátort gyerekkorában azért vette volna körbe különös gondoskodással édesanyja, Klara, mert ő maradt egyedül életben, miután három gyermeket is elvesztett.

A történész szerint fontos kérdés: hogyan dolgozta fel a hároméves Adolf Hitler testvérének születését és halálát? Vajon tisztában lehetett-e újszülött öccse állapotával, és ez hogyan hatott rá? (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik