Belföld

Vona szerint talán még Simicska arra vár, hogy a Jobbik néppártként vezesse az országot

A döntő szempont az, ki az, akivel győzni tud a párt és ki az, akivel nem – mondta Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Azt is hangsúlyozta, nem a konfliktusok alapján dől el, ki kerül be az elnökségbe, hiszen azt mondja, folyamatosan vitatkoznak a legfontosabb kérdésekről. Az számít, kikkel lehet egy csapatban dolgozni. De a pártelnök nyomatékosította, hogy szereti a konstruktív vitát.

Novák Elődről azt mondta, nem egyszerű személyiség, nem könnyű mindent megértetni vele és meggyőzni valamiről, amiről ő nem azt gondolja.

Toroczkaival kapcsolatban annyit jegyzett meg, jó alelnök lesz, és mivel nem volt kihívója, ő a legalkalmasabb a posztra.

Az Orbánnal való összehasonlításhoz annyit fűzött hozzá,

ő sokkal demokratikusabban vezeti a pártját, mint a miniszterelnök.

Arra, hogy ő lenne Simicska ideológiai tanácsadója annyit mondott, nehéz lenne, mivel nem ismeri Simicska ideológiáját. Azt mondja, semmi közük egymáshoz, semmilyen kapcsolatban nem áll az üzletemberrel.

Vona szerint több millió ember érdeke a Jobbik előretörése néppártként. Szerinte talán Simicska és még sokan mások egy olyan Jobbikra várnak, ami néppártként tudja vezetni majd az országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik