Forma-1

Elnémítják Alonsót?

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

Olasz források szerint maga a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo tiltotta el Fernando Alonsót a Twitter használatától.

A közösségi hálózatok, a közösségi média megjelenésére a Forma-1-es világ általában is egy kicsit lassan reagált, a Ferrari pedig az egyik legkonzervatívabb csapat volt, nagyon sokáig távol tartották magukat az ilyesmiktől.

A jég végül tavaly tört meg a pilótáiknál, Fernando Alonso 2012 tavaszán jelent meg a Twitteren, indoklása szerint azért, hogy közvetlenül, újságírói ferdítések nélkül tájékoztathassa a szurkolóit, és hogy közvetlenebb kapcsolatot építhessen ki a követőivel.

A kétszeres világbajnok spanyol általában az edzéseredményeiről, a versenyhétvége fontosabb momentumairól posztol rövid üzeneteket, emellett szamurájbölcsességeket és rövid, őt illető egyéb híreket oszt meg, de lehet, hogy már nem sokáig, ugyanis olasz források szerint a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo letiltotta Alonsót a Twitterről. Azt nem tudni, miért, hiszen a versenyző sosem kritizálta a csapatot ezen a csatornán.

A letiltásnak ellentmond, hogy Alonso csütörtök délelőtt is “csiripelt” már párat, többek között “jet lag”-ről panaszkodott, a szimulátoros munkáról beszélt és népszerűsítette a karrierjét bemutató madridi kiállítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik