Nagyvilág

Obama: 71 évvel ezelőtt leszállt a halál az égből

Az amerikai elnök Japánban, a második világháború idején az első atombomba-támadást elszenvedett Hirosimában tett látogatást.

71 évvel ezelőtt egy fényes felhőtlen reggelen a halál leszállt az égből és a világ megváltozott. Egy villanás és egy tűzfal elpusztította a várost és bebizonyította, hogy az emberiség rendelkezik az eszközökkel, hogy elpusztítsa magát

– mondta Obama az emlékműnél.

Miért jöttünk ide, Hirosimába? Azért, hogy elgondolkozzunk a nem is olyan távoli múltba elszabadult rettenetes erőnkről. A halottak gyászolni jöttünk.

– tette hozzá az amerikai elnök.

Obama a múzeum vendégkönyvébe azt írta, “reméli, hogy az embereknek lesz bátorsága, hogy együtt, békésen, nukleáris fegyverektől mentes világban éljék tovább az életüket.”

Az elnök a program szerint ezt követően az atomkatasztrófa azon túlélőivel találkozik, akik még gyermekek voltak, amikor a 140 ezer ember életét követelő tragédia bekövetkezett.

Obama nem kért ugyanakkor elnézést, amiért atombombát dobtak Japánra.

Fotó: MTI/AP/Kadzsijama Sudzsi
Fotó: MTI/AP/Kadzsijama Sudzsi

Valószínűleg Nagaszakiban sem fog pár nap múlva, ahol szintén több tízezer ember vesztette életét az amerikai támadásban. Elemzők szerint egy bocsánatkérés felkavarná az állóvizet nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Kínában és Koreában is, ugyanis ezen államok elvárnák, hogy Japán hasonlóan cselekedjen, amiért anno agresszíven léptek fel ellenük a háborúban.

Az Obama után beszédet mondó Abe Sindzó japán kormányfő kijelentette, hogy az amerikai elnök helyszíni látogatása új fejezetet nyit a két ország közötti megbékélésben.

Obama az első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel a japán várost. Ezt megelőzően amerikai és japán katonák előtt tartott beszédet a közelben lévő haditengerészeti bázison.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik