Nagyvilág

Francia állampolgár lett a Bataclan hősies biztonsági őre

Didinek hívják és kinyitotta az első baloldali ajtót, amelyet a túlélők többsége használt a meneküléshez

– írta az egyik túlélő a Bataclan biztonsági őrének hősies fellépéséről a november 13-i párizsi terrortámadás idején.

Az írás a Bataclan koncertteremben fellépő zenekar énekese, Jesse Hughes egyik interjújára válaszul született, az interjúban Hughes “a beavatott muszlim személyzetet” és a “politikailag korrekt liberális mentalitást” tette felelőssé a mészárlásért.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter pedig csütörtökön a Twitteren jelentette be, hogy

Didi francia állampolgárságot kapott.A túlélők beszámolója szerint Didi állt a Bataclan bejáratánál, amikor a terrorkommandó betört a koncertterembe. A biztonsági őr épségben megúszta az első lövöldözést, és másokkal ellentétben nem menekült el, hanem bement a terroristák után az épületbe és több vészkijáratot is megnyitott.

Visszajött, bejött ebbe a pokolba menteni az embereket. Kinyitott egy lezárt ajtót is az emelet felé, ahol mások el tudtak menekülni

– írta a túlélő.

Több mint 100 ezren írták alá azt az interneten januárban megjelent petíciót, amelyben francia állampolgárságot és Becsületrendet követeltek a 35 éves algériai állampolgárságú férfinak, a “Bataclan elfelejtett hősének”.

Nem én kezdeményeztem a petíciót, ezért eléggé meglepődtemÖrülök, de számomra ez logikus, mert már régóta franciának éreztem magam. Mindig itt éltem, Franciaországban nőttem fel, félévesen érkeztem a családommal, és a feleségem francia állampolgár” – hangsúlyozta a férfi. “Soha nem akadályoztak az adminisztratív eljárásokban vagy a munkámban. Úgy érzem, hogy franciának lenni egy érzés, egy értékrendhez való tartozás, és én mindig is franciának éreztem magam, anélkül, hogy francia állampolgár lettem volna. Most csak annyi változik, hogy hivatalossá vált, hogy ehhez a szép nemzethez tartozom, ami Franciaország

– tette hozzá mondta Didi a France Info francia hírrádióban..

Hasonló hősies cselekedet hajtott végre Lassana Bathily, annak a párizsi kóser élelmiszerboltnak a mali származású muzulmán alkalmazottja, aki 2015 januárban egy iszlamista túszejtés során több ember életét megmentette. A belügyminiszter a nemzet elismeréseként utóbb neki is francia állampolgárságot adományozott.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik