Közélet

Elvezették a rendőrök az újdonsült férjet a szomori lagziból

A mulatságon balhé tört ki, még egy feszítővas is előkerült. Az ifjú házas férfit a "második körben" vitték el a rendőrök, miután orrba vágta egyik vendégét.

Elszabadultak az indulatok múlt szombaton, a szomori lagziban. A násznép egyik tagja összerúgta a port az egyik falubelivel, a kötözködésnek pedig verekedés lett a vége. Az egyik balhézó visszatért az ifjú párhoz, ellenfele pedig hazament, de nem maradt otthon sokáig.

Felkapott egy feszítővasat, és visszament a lagzi helyszínére, majd nekiesett korábbi vitapartnerének. A dulakodást többen is látták, végül egyikük kihívta a rendőröket, akik előállították mindkét férfit. A násznép tagja ellen garázdaság vétsége, míg a dühös falubeli ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság vétsége miatt indult eljárás.

Ám úgy alakult, hogy az ifjú férj is a rendőrségen landolt. Ő ugyanis zokon vette a rendőri intézkedést és azt, hogy a násznép egyik férfi tagja kénytelen volt otthagyni a lakodalmat, ezért orrba vágta azt, aki értesítette az egyenruhásokat. A bejelentőt mentő vitte kórházba, az ifjú férj pedig a kapitányságon találta magát,  ahol súlyos testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi csak ezután térhetett vissza asszonyához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik