Élet-Stílus

Sima céges fotókból áll a világ legnyomasztóbb blogja

Nehéz megmagyarázni, miért, de nagyon rosszul érezzük magunkat most, hogy átpörgettünk egy pár oldalt. Inkább megmutatjuk.

Van egy Tumblr oldal, a Real Businessmen, itt lehet megnézni. Nincs rajta semmi szöveg a címen és az alcímen (All business, all the time) kívül, csak fotók. Céges protréfotók, amiket általában szoktak készíttetni a munkahelyek a dolgozókról, aki volt már bejelentve határozatlan időre irodai munkakörben, az nagyjából tudja, milyen ez. Studió, fények, többé-kevésbé profi fotós, “most tessék idenézni, oké, mosoly, szuper lett, köszönöm, kérem a következőt”, a végeredmény – a képek – pedig rendkívül változó minőségben készül el. A blog tehát mindenféle komment nélkül, katalógusszerűen, még csak el sem poénkodva tárja elénk ezeket a képeket. Amelyeken keresztül mi egy pillantásnyi betekintést nyerhetünk az üzleti szféra világába, cégtől, földrajzi elhelyezkedéstől, munkakörtől függetlenül. (Írnánk, hogy nemtől is, de a blogon valamiért csak férfiak szerepelnek.)

Ez a világ pedig rettenetesen nyomasztó,

legalábbis a képek alapján. Kényszeredett, néha inkább vicsorra emlékeztető műmosolyok, fáradt, sokszor egészen ijedt tekintetek, petyhüdt arcok, fáradtság, egészségtelen életmód. A Real Businessmen blognak szöveg és szájbarágó üzenetek nélkül is sikerül az, ami például Oliver Stone-nak vagy Michael Moore-nak egy-egy egész estést film alatt sem: rettenetes, visszataszító, de a legjobb esetben is unalmas színben tünteti fel a kapitalizmust, a corporate Amerikát, vagyis hát a fejlett világ ezen szegletét úgy általában. Nagyon fontos, hogy a Real Businessmen nem az egyes arcokon, hanem az egész céghez kötött életen gúnyolódik, és ez a gúny sem direkt – egyszerűen megmutatja, mi van. Például erre gondolunk:

realbusiness4

Meg erre:

realbusiness32

Itt van ő is:

realbusiness3

Ő is:

realbusiness1

És őt is idetesszük:

realbusiness2

A blog pedig – ha valaki még nem kattintott volna – itt van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik