Közélet

Őrizetben az ismert budapesti sztárügyvéd

Letéti megállapodás, átvett, de vissza nem adott összeg - az ügyészség azért küzd, hogy a férfi házi őrizetbe kerüljön.

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség csütörtökön azt a budapesti ügyvédet, aki nem adta vissza ügyfeleinek a nála letétben elhelyezett milliókat – derül ki a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásából.

A megalapozott gyanú szerint, az ügyvéd 2010 és 2012 között ingatlanvásárlás fedezeteként összesen négy ügyfelétől vett át pénzt, fejenként több mint tízmillió forintot. Az adásvételi ügyletek végül meghiúsultak, ennek ellenére az érintettek nem kapták vissza a pénzüket, sem a megállapodásokban szereplő határidőig, sem később.

A jelenlegi adatok szerint az ügyvéd saját célra használta fel az összegeket, jogtalan hátrányt okozva ezzel ügyfeleinek.

A férfi ellen – egyebek mellett – különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. Jelenleg őrizetben van és kezdeményezik előzetes letartóztatását is.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyvéddel szemben más ügyben, ügyvédi visszaélés bűntette, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt tavaly decemberben emelt vádat. A férfit először tavaly tavasszal hallgatták ki gyanúsítottként.

Bár a közleményben még monogrammal sem szerepel, sejteni lehetett, hogy a neves sztárügyvédről, R. Györgyről van szó, aki mások mellett Stohl Andrást és Damu Rolandot is védte.

Ám nem sokkal a közlemény megjelenése után az ügyvéd védője, Jován László az MTI-nek megerősítette: ügyfelét, Ruttner Györgyöt vették őrizetbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik