Élet-Stílus

A világ legrondább színébe öltöztetnék a cigiket, hogy még kevesebben dohányozzanak

Nagy-Britanniában egy új szabályozás értelmében, amit értelemszerűen nagyon nem akartak lenyelni a cigigyártók, a világ talán legcsúnyább színében kell majd forgalmazni az összes dohányterméket. Ez a szín a Pantone 448C, amit a legjobban a fosbarna jelzővel lehet leírni.

Íme a Pantone

A britek tehát úgy néz ki, hogy búcsút mondhatnak a jól megszokott, jellegzetes cigimárkáknak, a szigorító csomag része még, hogy a vállalatok neveit ezentúl egységes betűtípussal kell feltüntetni a dobozokon. De a dohányosok elleni támadás itt még nem ér véget, hiszen az is meg lesz szabva, hogy az elrettentő képeknek és feliratoknak a dohányáruk csomagolásának mintegy 60 százalékát kell takarniuk.

És hogy hogyan fognak kinézni ezek után a cigaretták? Hát valahogy így:

Konbini

A britek mellett az újfajta szabályozást bevezetnék Írországban, sőt, még akár a franciáknál is. Nagy a valószínűsége annak, hogy előbb vagy utóbb az egész Európai Unió szigorúbb feltételekhez köti majd a dohányáru-forgalmazást, ugyanis az EU-s vezetés már régóta tervezi, egy a brithez hasonló módosítás bevezetését.

Neked elmenne a kedved a cigizéstől, ha csak ilyen rusnya dobozokban lehetne kapni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik