Szórakozás

Kiszivárgott az X-Faktor új mentorainak névsora

Már hónapok óta tart az X-Faktor hatodik évadának castingja, a csatorna pedig minden eddiginél nagyobbb vérfrissítésre készül. Az első három szériában Keresztes Ildikó, Nagy Feró, Malek Miklós és Geszti Péter vette szárnyaik alá a tehetségeket. A negyedik évadban azonban már csak Geszti ült a zsűriasztalnál. Akkor Alföldi Róbert, Szikora Robi és Tóth Gabi csatlakoztak hozzá. Az ötödik szériánál ismét változott a felállás, Geszti távozott és egyenesen Amerikából jött helyette a blues zenész, Little G Weevil.

Az ősszel induló tehetségkutató idén azonban jelentősen megváltozik, a csatorna ugyanis fiatalításba kezd. Tóth Gabi marad és a korábbi pletykák szerint, az egykori Megasztáros, Gáspár Laci is csatlakozik hozzá. A Bors információi szerint pedig már az is biztos, hogy a maradék két mentorhelyet Puskás Peti és ByeAlex foglalják majd el.

Az RTL Klub egyelőre nem erősítette meg a hírt, de nem is tagadta.

“Az idén ősszel visszatérő X-Faktor mentorainak személyéről még mindig korai beszélni. Egyrészt május 21-én még tartunk egy utolsó utáni X-Faktor nyílt napot az RTL Klub székházában, ahol még várjuk azokat a versenyzőket, akik esetleg nem tudták időben leadni a jelentkezésüket annak ellenére, hogy minden idők legnagyobb castingját csinálták végig a műsor készítői. Így az eddig felbukkant pletykákra nem szeretnénk reagálni, a megfelelő helyen és időben el fogjuk árulni, hogy kik lesznek a 2016-os műsorunk mentorai” – nyilatkozta Pécsi Norbert az RTL sajtókapcsolati vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik