Azt már január óta biztosra lehet tudni, hogy a legendás 24 szériát újjáélesztik. Az is tudott volt, hogy a projekt mögött a Fox áll majd, hogy a sztori nem az eredeti folytatása lesz, hanem egy teljesen új történet, új szereplőkkel, csak a stílusban és hangulatban Jack Bauer nyolc évadot megélt történetét. Akkor még csak egy pilotról szólt a fáma, ám vannak arra utaló jelek, hogy egy évad azért lesz a dologból, legalábbis az IMDb erről árulkodik, az első három epizódnak már premieridőpontja is van. Az új sorozatnak már a címe is árulkodik a célkitűzésről: a széria a Legacy, azaz Örökség alcímet kapta. Ebben Jack Bauer sehol, az új főszereplőnket Eric Carternek hívják, háborús veterán, és a Straight Outta Comptonból ismerős Corey Hawkins alakítja – azaz ugyebár afroamerikai, amiből, ismerve a szériát,. az is következik, hogy a máig jelen lévő rasszizmusnak adva egy finom jobbegyenest, itt bizony majd egy fekete katona menti meg az Amerikai Egyesült Államokat a nemzethaláltól. A nemzethalál itt egy elképesztő léptékű terrortámadás-sorozat képében dereng fel, amelytől Carternek úgy igyekszik megmenteni hazáját, hogy közben a saját és felesége élete is folyamatos veszélyben van. Tudjátok, csak a szokásos 24-tempó. A trailer pedig valami egészen zseniálisan izgalmas, szóval mi fel is írtuk a februári premiert a várós dátumok közé.
És nem csak itt van, fergetegesen zseniális is. Kiefer Sutherland büszke lenne.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 22:44 Élsportolók és hírességek mutatták be a magyar olimpiai csapat párizsi formaruháit
- 22:04 A kiállítás után a Vasas két látványos góllal megtörte a Honvédot
- 21:57 Szijjártó: A magyar elnökség legfontosabb célja a bővítés felgyorsítása lesz
- 21:17 A kisvárosi NB I alkonya lehet a Mezőkövesd és a Kisvárda búcsúja
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 21:01 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.06.
- 20:31 A 84 éves Chuck Norris videón mutatta meg, ha úgy van, még lóra pattanva közlekedik farmján
- 20:18 Sportszerű gesztust tett a Real Madrid a kiesőjelölt felé
- 20:03 Egy év a korona alatt – 12 fontos dolog, ami a Károly koronázása utáni évben történt
- 20:00 300 férfival feküdt le egy év alatt, az anyja büszke rá
- 20:00 Miért kezeli úgy a sajtót a magyar edző és játékos, mintha egy ötéveshez beszélne?
- 19:31 Akkora eső van Texasban, hogy az árvíznek halálos áldozata is volt
- 19:17 Zalatnay Sarolta a nyugdíjáról: 60 ezer forint nem sok mindenre elég
- 19:14 Leadta a hiányzó ajánlásokat Juhász Péter
- 19:12 Ismét Friedrich Merz lett a német kereszténydemokraták vezetője
- 10:06 Magyar Péter: Orbán Viktor kétezer embert állított rám
- 11:26 Szerdától megint csökkennek az üzemanyagárak
- 17:03 Kalapács lendítéssel fenyítette be a felbőszült taxis a neki bemutató biciklist
- 14:15 Magyarország egyedül maradt, a lengyelek elleni hetes cikkes eljárást lezárják
- 08:36 Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben
- 11:01 Nagy kormányzati beavatkozás jön a gyógyszertáraknál - mi lesz a betegekkel?
- 21:06 Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét
- 14:35 Next Top Model Hungary: VV Bálint nem tudta visszafogni magát, mikor párját meglátta a kifutón
- 13:41 Kettészakadt az ország: 200 ezres különbség az átlagfizetéseknél
- 07:04 Kétharmados elégedetlenséget, hárompárti parlamentet mért a Publicus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!