Forma-1

Vettel nyert Alonso és Webber előtt

Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Sebastian Vettel (sebastian vettel, )

Sebastian Vettel győzött a Forma-1 Olasz Nagydíján. A Ferrari egy második és egy negyedik hellyel örvendeztette meg a hazai szurkolókat.

Volt egy kis eső az Olasz Nagydíj előtt, de a pályát csak kicsit áztatta el, így nem kellett a vizes pályás, vagy esetleg az intermediate gumikat elővenni. A pole-ból induló Sebastian Vettel jól kapta el a rajtot, ennek köszönhetően már korán meg tudott lépni a mezőnytől. Kimi Räikkönen ugyanakkor egyből mehetett ki orrkúpot cserélni, mivel megcsúszott és Sergio Pérez McLarenjének ment. Paul di Resta rosszabbul járt, neki ki is kellett állnia.


Sebastian Vettel hátát nézte a mezőny
Fotó: MTI/EPA

Egy ideig a szintén jól rajtoló Felipe Massa volt Vettel közvetlen üldözője, de a 8. körben a csapattárs Fernando Alonso megelőzte a brazilt és a címvédő nyomába eredt. A folytatásban nem volt túl izgalmas a futam, csak pár apróbb előzés volt a középmezőnyben, Vettel magabiztosan vezetett az élen.

A 40. körben jártunk, amikor Mark Webber érkezett meg Alonso nyakára, az ausztrál azonban hiába támadta a spanyolt, a kétszeres világbajnok visszaverte ezeket, és őrizte a pozícióját. A hajrában Räikkönen és Lewis Hamilton próbáltak meg odaérni a pontszerző helyek valamelyikére, ez csak a britnek sikerült, aki előbb finn vetélytársát, majd Sergio Pérezt előzte meg szépen. Sőt, a korábbi csapattárs Jenson Buttont is lehagyta, így kihozott azért egy kilencedik helyet ebből a monzai futamból. Räikkönen zsinórban másodszor nullázott.

A versenyt Sebastian Vettel nyerte meg, aki újabb hibátlan és izgalommentes versenyen van túl. Alonso lett a második, Mark Webber a harmadik, Felipe Massa pedig a negyedik. Vettel a szezon utolsó európai GP-jén aratott sikerével – amely pályafutása 32., idei hatodik futamgyőzelme volt – 53 pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben Alonsóval szemben.

Nem esett még szó Nico Hülkenbergről. A Sauber fiatal németje szombaton mindenkit lenyűgözött azzal, hogy a harmadik rajtkockát csípte meg és a versenyen ugyan kissé visszaesett, de az ötödik helye mindenképpen megsüvegelendő.

Nico Rosberg lett a hatodik, Daniel Ricciardo a hetedik, Romain Grosjean a nyolcadik, Hamilton a kilencedik, Button pedig a tizedik.

Az idényből még hét futam van hátra, a következő GP-t két hét múlva, Szingapúrban rendezik.

Eredmény – Olasz Nagydíj

1. Vettel         Red Bull-Renault           1h18m33.352 
2.  Alonso         Ferrari                    +       5.4 másodperc
3.  Webber         Red Bull-Renault           +       6.3 
4.  Massa          Ferrari                    +       9.3 
5.  Hulkenberg     Sauber-Ferrari             +      10.3 
6.  Rosberg        Mercedes                   +      10.9 
7.  Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari         +      32.3 
8.  Grosjean       Lotus-Renault              +      33.1 
9.  Hamilton       Mercedes                   +      33.5
10.  Button         McLaren-Mercedes           +      38.3
11.  Raikkonen      Lotus-Renault              +      38.6
12.  Perez          McLaren-Mercedes           +      39.7
13.  Gutierrez      Sauber-Ferrari             +      40.8
14.  Maldonado      Williams-Renault           +      49.0
15.  Bottas         Williams-Renault           +      56.8
16.  Sutil          Force India-Mercedes       +     1 kör
17.  Perez          McLaren-Mercedes           +     1 kör
18.  van der Garde  Caterham-Renault           +     1 kör
19.  Bianchi        Marussia-Cosworth          +     1 kör
20.  Chilton        Marussia-Cosworth          +     1 kör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik