Szórakozás

Eurovízió: 19. helyen végzett Freddie

Freddie-t bár az első öt hely valamelyikére látták esélyesnek, a 19. helyre sorolta a zsűri.

Hatalmas show keretein belül zajlott le Stockholmban a 61. Eurovíziós Dalfesztivál fináléja, amelyben Magyarországot Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie képviselte.

Szombaton este 26 ország előadója lépett színpadra tízezrek előtt a Globe arénában a világ legnagyobb zenei versenyének döntőjében, a produkciókat világszerte 200 millió néző látta a televíziós közvetítéseknek köszönhetően.

A magyar induló, Freddie ötödikként adta elő Pioneer című dalát. Az énekessel együtt öten voltak a színpadon: rajta kívül három vokalista – a Fool Moon acappella csapatból Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás -, valamint Baranya Dávid táncos.

A döntőben minden résztvevő ország, így az elődöntőn kiesett országok nézői és zsűrijei is szavaztak. Idén először külön megismerhettük a szakmai zsűri sorrendjét is, ezen a 18. legjobbnak választottak minket. A nézői szavazatokkal összevetve pedig

Freddie a 19. helyen végzett.

A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál győztese szoros küzdelemben Ukrajna versenyzője, Jamala lett. Az énekesnő 1944 című dala a háborúról szól, előadásmódján keresztül átélhetjük mindazon fájdalmat, melyet a háborúk okoznak világszerte.

Ausztrália a második, Oroszország a harmadik helyezett lett.

Mutatjuk a teljes tabellát:

Ukrajna – Jamala – 1944
Ausztrália – Dami Im – Sound of Silence
Oroszország – Sergey Lazarev – You Are the Only One
Bulgária – Poli Genova – If Love Was a Crime
Svédország – Frans – If I Were Sorry
Franciaország – Amir – J’ai cherché
Örményország – Iveta Mukuchyan – LoveWave
Lengyelország – Michał Szpak – Color of Your Life
Litvánia – Donny Montell – I’ve Been Waiting for This Night
Belgium – Laura Tesoro – What’s the Pressure
Hollandia – Douwe Bob – Slow Down
Málta – Ira Losco – Walk on Water
Ausztria – ZOË – Loin d’ici
Izrael – Hovi Star – Made of Stars
Lettország – Justs – Heartbeat
Olaszország – Francesca Michielin – No Degree of Separation
Azerbajdzsán – Samra – Miracle
Szerbia – ZAA Sanja Vučić – Goodbye
Magyarország – Freddie – Pioneer
Grúzia – Nika Kocharov & Young Georgian Lolitaz – Midnight Gold
Ciprus – Minus One – Alter Ego
Spanyolország – Barei – Say Yay!
Horvátország – Nina Kraljić – Lighthouse
Egyesült Királyság – Joe & Jake – You’re Not Alone
Csehország – Gabriela Gunčíková – I Stand
Németország – Jamie-Lee – Ghost

A fogadóirodáknál egyébként szombat délutáni hírek alapján az orosz Szergej Lazarev győzelme volt a legesélyesebb, a magyar indulónak pedig nem jósoltak dobogós helyet. Volt olyan nemzetközi iroda, amely százszoros, és olyan is, amely kétszázszoros szorzóval adta Freddie győzelmét. Az Eurovíziós szerepléssel anyagi bukásra ítélt Freddie-t magyar kollégái egyébként az első ötbe jósolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik