Közélet

Autó mögött vonszoltak egy meglőtt nőt a rendőrök – videó (18+)

„Úgy vonszolták az anyámat, mint egy zsák krumplit, és úgy dobták a csomagtartóba, mint egy állatot.”

Megdöbbentő jelenetet rögzített mobiltelefonjával egy brazil férfi Rio de Janeiróban. A felvételen azt látni, ahogy rendőrök nagy sebességgel haladnak egy többsávos úton terepjárójukkal, amelynek csomagtartója nyitva van, a vonóhorogra pedig látszólag élettelen női test van felakadva a ruhájánál fogva. Testét az aszfalton húzva vonszolják maguk után.

350 méteren át húzták az aszfalton a sebesült nőt
Részlet a videóból

A rendőrök figyelmét több autós és járókelő is próbálta ordibálva felhívni arra, hogy az aszfalton húznak maguk után egy nőt, de végül csak egy lámpánál megállva rakták vissza a csomagtartóba. A Globo Extra szerint több mint 350 méteren át vonszolták az aszfalton a rendőrök. A 38 éves négygyerekes anyát egyébként éppen kórházba vitték a rendőrök, miután – rendőrök elmondása szerint – kereszttűzbe került az egyik riói favellában, amikor rendőrök drogdealerekre támadtak. Mire azonban a kórházba értek vele, Claudia da Silva Ferreira már halott volt.

A vasárnap történt eset után a helyi hatóságok letartóztatták a három rendőrt. A szegénynegyed lakói pedig utcai tüntetést tartottak, órákra lezárva egy utat, autókat gyújtva fel. A helyiek nem fogadták el a rendőrök történetét, hogy a nő kereszttűzben sebesült meg, szerintük a rendőrök válogatás nélkül lőttek mindenkire. Az áldozat testvére a Globonak kijelentette: „Mindenkit bűnözőnek tartanak, aki a negyedben él, és úgy is viselkednek velünk.” Lánya pedig kijelentette: „Úgy vonszolták az anyámat, mint egy zsák krumplit, és úgy dobták a csomagtartóba, mint egy állatot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik