Pénzügy

Többet randiznánk, ha fizetné az állam

A párkeresők többsége támogatná, hogy az állam hozzájáruljon a párkeresés költségeihez, és hozzájáruljon a válságba került párok terápiás kezeléséhez – derült ki a HR Portál és a parom.hu felméréséből.

Konkrétabban: a válaszadók 57 százaléka elvárná, hogy az állam járuljon hozzá a párkeresés költségeihez, és 67 százalékuk szeretné, hogy az állam támogassa a válságba került házasságok és élettársi kapcsolatok terápiás kezelését.

Az állami költségtérítés mellett szól, hogy a felmérés szerint a párkeresők negyede mondott már le randit, mert nem volt rá pénze. A többség szerint a célra (párkeresésre) elég lenne havi 10 ezer forintos állami támogatás. Viszont az is kiderült, hogy a válaszadók úgy vélik, sokan visszaélnének az állami dotációval, azaz bekamuznák a társkeresést.

Tehát részben jó helyen kutakodott a KDNP, amikor felreppentette ezeket a témát – állapítják meg. Sajtóhírek szerint a két említett támogatás is szerepelt volna felvetésként az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) által meghirdetett vitaesten, ami végül elmaradt. A felsorolt ötletek között ott volt a 30 év feletti egyedülállókat sújtó szingliadó bevezetése is, amitől utóbb az IKSZ később elhatárolódott.

És hogy hogyan gondolkodik a témáról a többi párt? Bár a Societas nem az egyének anyagi támogatásában látja a megoldást, az MSZP ifjúsági szervezete szerint az állam hozzájárulhatna a kistelepüléseken élő fiatalok randira utazásának költségeihez. Egyetért ebben velük a Jobbik Ifjúsági Tagozata is, mondván hogy helyben kevés a kulturális, ismerkedési és szórakozási lehetőség.
A DK-hoz köthető ifjak óvszertámogatással és levesbe került örökítő anyaggal savazzák a KDNP-t. Bővebben itt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik