Miközben egy dunaújvárosi közvilágításos közbeszerzés ügyében nyomoz a NAV, az ügyészség, és az Európai Unió Csalás Ellenes Hivatalai is vizsgálja a tendert, valamint a polgármester is elismerte hónapokkal ezelőtt, hogy az rosszul sikerült, a fejlesztési minisztérium vizsgálata mindent rendben talált.
Az Index most kikérte ezt a vizsgálati jelentést, amely alapján Lázár János hivatala korábban azt a sajtónak, hogy a projekttel minden rendben van.
Az ügy előzménye, hogy 2015-ben Dunaújvárost korszerűsítés helyett sötétbe borította az önkormányzat által megbízott cég, amely azelőtt csak üzleti tanácsadással foglalkozott. A beruházás 255 millió forintba került, a lámpák azóta se működnek megfelelően.
A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai sok mindent megvizsgáltak a beruházással kapcsolatban, csak azt nem, hogy az új lámpák megfelelően működnek-e (nem működtek). Igaz, a vizsgálat nappal zajlott, így meg se nézték a lámpákat.
A lap szerint a minisztériumban a pályázat elbírálásakor „bemondás alapján” azt is elhitték, hogy az önkormányzat által prezentált műszaki adatok rendben vannak, pedig nem voltak.
Viszont tüzetesen ellenőrizték az alábbiakat:
- a helyükön vannak-e az önkormányzat pályázatában jelzett lámpatestek;
- elkészült-e a projekthez kapcsolódó internetes oldal, és az frissült-e folyamatosan;
- küldtek-e sajtóközleményt a projekt indulásakor, összegyűjtötték-e a sajtómegjelenéseket;
- a beruházás helyszínére helyeztek-e ki táblát, ami jelzi, hogy történt ott egy beruházás;
- kiküldtek-e sajtóközleményt a projekt zárásakor;
- készült-e térkép a beruházás helyszíneiről;
- foglalkoztattak-e esélyegyenlőségi munkatársat;
- használtak-e újrahasznosított papírt az irodai és nyomdai munkálatok során;
- megvan-e minden számla, dokumentum a kifizetésekről;