Belföld

A KDNP-s képviselő akár házszabályt is sért, ha ez kell a népszerűséghez

A kvótaellenes népszavazás politikai hasznot hajthat a kormánynak, miközben milliárdosak a költségei. Éppen ezért a Jobbik, akik támogatják ugyan a népszavazást is, inkább alaptörvénybe foglalnák, hogy az országgyűlés hozzájárulása nélkül az EU nem telepíthet Magyarországra menekülteket.

Kedden a Ház elrendelte a kvótaellenes népszavazást, 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.

A kérdés az lesz, hogy:

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Az elfogadott országgyűlési határozat arról is rendelkezik, hogy – az előreláthatólag ősz első felében megtartandó – népszavazás lebonyolítására legfeljebb mintegy 4,9 milliárd forint fordítható.

A HírTV írt arról, hogy Rubovszky György KDNP-s képviselő a Jobbik alaptörvény-módosítási kezdeményezéséről az igazságügyi bizottság ülésén azt mondta:

Azért ne vegyük napirendre, mert ha elutasítom a tárgysorozatba vételt, nem lehet vitatkozni a plenárison, és inkább húzom el az időt, akár még házszabálysértés árán is.

Az egyébként bizottsági elnök Rubovszky egy Fidesz – Jobbik paktumra is célzott, a két párt megegyezhetett, hogy a fideszesek tárgysorozatba veszik a jobbikos módosítót, akik cserébe megszavazzák a kormánypárti alkotmánymódosítót a terrorveszélyhelyzetről.

„Tudom, hogy ez a feltétele a megszavazásnak. Hozzáteszem, hogy jó feltételt szabtak, mert ha beteszi az alkotmányba, akkor okafogyott a népszavazás. Akkor mi a francért szavazzuk meg a népszavazást?”, tette fel a kérdést Rubovszky.

A Jobbik előterjesztését végül kedden lesöpörte a bizottság.

Később mindkét párt tagadta, hogy létezne köztük egyezség. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta, ha valakik, hát ők biztos nem fognak paktumot kötni a Jobbikkal.

Vona Gábor pedig úgy fogalmazott:

A szakpolitikus és a pártelnök nem tud paktumról. Nem tudom, Rubovszky György mit tudhat, úgyhogy két lehetőség van. Az egyik az, hogy Rubovszky György mellébeszélt, vagy nem volt teljesen magánál, amikor ezeket a mondatokat megfogalmazta, a másik lehetőség az, hogy magukból indulnak ki a Fidesz–KDNP politikusai, akik ebben a kérdésben eddig, úgy tűnik, az elmúlt huszonhat évben politikai paktumokat kötöttek.

A kiemelt képen Rubovszky Kövér László házelnökkel beszélget, MTI fotó: Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik